Facebook hozzászólás
157

Kerek alma a fájától

A kövér gyerekek többségét testes szülők nevelik, a túlsúlyosság azonban a látszat dacára nem kikerülhetetlen fátum, kialakulását számos rizikófaktor segíti elő.

 Amerikai kutatók vizsgálattal igazolták, hogy a dagi gyermek súlyfeleslegének kialakulásában nem annyira az öröklött hajlam, mint inkább a szülői magatartás játszik döntő szerepet.

A Journal of Paediatrics legújabb számában közreadott kísérlet során az amerikai szakemberek 150 gyermek fejlődését kísérték figyelemmel születésétől kilenc éven át. Mint a BBC News ismertetéséből kiderül, az elhízott gyerekek 64 százaléka kövér felmenők neveltje. Az egyenes összefüggésről tanúskodik az is, hogy normális súlyú szülők gyerekei között csak 16 százalékos a túltáplált kiskorú. A hisztis, túlérzékeny gyerekeknél nagyobb az esély az elhízásra, mint a nyugodtabb vérmérsékletűeknél, főleg, ha a szülők édességgel, nassolnivalóval próbálják meg lekenyerezni a kis zsarnokot. Érdekes felfedezés, hogy éppen azok a kisbabák gyarapodnak a kívánatosnál gyorsabban, akiknek szüleit aggasztja a gondolat, hogy túltáplálják a bébit, s éppen ezért túlszabályozzák a gyermek étkezési szokásait. A kövérség okait kutató szakemberek szerint azonban semmi nem igazolja azt a korábbi, közkeletű nézetet, hogy a szoptatás védelmet nyújt a csecsemőnek az elhízás veszélyével szemben.

MTI-PANORÁMA



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!