Facebook hozzászólás
202

Kommunikációs zavaraink

Tudom, hogy sok esetben nehéz felismerni azokat a rossz szokásainkat, amikhez már gyermekkorunkban hozzászoktattak. Hiszen ilyenkor rögtön ott a válasz, hogy már a nagyszüleink is úgy tették.

20 éve Olof Palmer miniszterelnök, akit később meggyilkoltak, egy televíziós nyilatkozatban azt mondta: jóval könnyebb lenne a kapcsolatteremtés, ha áttérnénk a tegező formára. A svédek néhány héten belül felvették az új szokást, és azóta általános a tegeződés.

Két éve megkérdezték Grétsy Lászlót (akinek jómagam is nagy tisztelője vagyok) (www.hetivalasz.hu) :  Ha a magyar kormányfő azt javasolná, hogy az ország hivatalosan térjen át a tegezésre, mi történne?

 – Olyan korszakban élünk, hogy az ellenzék azonnal tiltakozna. De egy sereg nyelvész is felemelné a szavát, …. 

Nem az a kérdés, hogy mit szólnak a nyelvészek, mit szól az ellenzék, hanem, hogy szeretnénk-e egy tiszta egyértelmű nyelvet.

Nem az a kérdés, hogy a tegeződést, a magázást, vagy önözést tartsuk-e meg. Hanem, hogy meddig kívánjuk nyelvünkben ápolgatni a bele nem illő részt.

Ne felejtsük el azt sem, hogy gyermekeink mikor tanulnak beszélni, először a tegeződés a természetes nekik. (Ilyenkor még sok mindent teszünk belső énünk szerint).

Vegyük észre, hogy a gyógyítók nagy részénél ösztönösen belülről jön, hogy elkezdi tegezni azokat, akiket gyógyít. (Persze, ha az ember figyel, ezt ki tudja kapcsolni. )

Érdemes elgondolkodni azon is, hogy olyan sportoknál, szakmáknál, ahol életbe vágóan fontos, a gyors egyértelmű kommunikáció (például: repülés, hegymászás, …), az emberek tegezik egymást. Ezen esetben egy olyan felszólítás, hogy vigyázzon a fejére (amin, ha elgondolkozom, körülnézek, hogy ez nekem szól-e, vagy a mellettem levőnek) félreértése az életünkbe is kerülhet. Ez azt jelzi, hogy, ha nagy a tét, akkor mindenképpen érdemes pontos kommunikációt használni. Azon esetekben, amikor kisebb a tét, akkor következik be a flusztrációk, félreértett helyzetek összegyűlése bennünk, ami elvezethet a számunkra érthetetlenül megjelenő betegségekhez. Ebből a legtipikusabb a serdülőkorban a kommunikációs zavarok miatt megjelenő gerincferdülés.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!