Facebook hozzászólás
400

„Lemondok a gyerekemről, soha nem fog megismerni”

Amerikában igazi divat lett az örökbefogadás. Sztárházaspárok és egyedülálló színészek, énekesek sorra fogadnak örökbe leginkább Afrikából származó szegény sorsú gyerekeket.

Amikor Angelina Jolie örökbe fogadta első kisfiát, Maddoxot, még senki sem furcsállta, hogy miért is szeretne egy babát az akkor már elvált színésznő. Ám a világ egyre nagyobb csodálkozással figyelte, amikor immáron párjával, Brad Pittel együtt fogadtak be otthonukba több árvát. A celebházaspár gondolata ugyanis egykettőre igazi divat lett: utánuk nem sokkal Madonna is felvette a kapcsolatot egy ügynökséggel, így mára neki is már három gyermeke van: a két vérszerinti apróság mellett neveli Davidet.

A szakemberek egy része természetesen örül a tendenciának, hiszen annál jobb, minél több szerény körülmények között élő árva jut szerető családhoz. Persze azért gondok vannak: Madonna örökbefogadása kapcsán robbant ki a botrány, ugyanis a sötétbőrű kisfiúról édesapja állítólag nem mondott le véglegesen. Az írástudatan férfi csak később tudta meg, hogy fiát végleg külföldre vitték. Angelina Jolie kislányával, Zaharával is voltak problémák: a kislány szülei az örökbefogadást intéző ügynökség szerint AIDS-ben haltak meg. Azóta kiderült, a nő él és egészéges.

Hogy az Amerikában és Nyugat-Európában tomboló divat hozzánk is elért volna, azt nem állíthatjuk. Magyarországon az örökbefogadás sok család életében még mindig tabunak számít, hiszen úgy érzik, valamiféle szégyen, hogy nem tudnak saját babát nemzeni, szülni. Így ha utolsó lehetőségként mégiscsak az örökbefogadást választják, gyermekük elől megpróbálják eltitkolni azt, hogy nem vérszerinti leszármazottjuk.

Talán ennek is köszönhető, hogy míg Amerikában szívesen vesznek magukhoz öt-hat éves gyerekeket, addig nálunk szinte kizárólag újszülöttet vagy csecsemőt keresnek a szülőjelöltek. Az „idősebb” vagy beteg gyerekek pedig család nélkül maradnak – sajnos. És ők vannak többen: egy adott pillanatban az örökbe adható gyerekek hetven százaléka nagyobb, egészségügyi problémával rendelkezik, vagy éppen roma. Ők csak a külföldi örökbefogadókra számíthatnak, akik számára nem probléma, hogy meg kell küzdeni egy betegséggel, vagy mondjuk már iskolás korú a gyerek.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!