Facebook hozzászólás
426

Megtudhatja, melyik gyógyvíz mire jó!

Magyarországot a világ öt legnagyobb fürdőhatalma között emlegetik. Nem véletlenül: különböző pontjain összesen 135 elismert gyógyhatású víz tör fel. Az egyes ásványok más-más problémára hozhatnak enyhülést, de előfordulhat az is, hogy valakinek kifejezetten ártanak az adott vízben nagy koncentrációban lévő vegyület.

 

Kép:PP archív

Kép:PP archív

Éppen ezért, ha úgy döntünk, hogy gyógyfürdőben szeretnénk pihenni, a környék és a szálláshely-kínálat mellett a választásnál ne hagyjuk figyelmen kívül a gyógyvíz összetételét sem. A feltörő víz jellegzetes színe és szaga már utal az ásványtartalmára, a medencék környékén elhelyezett táblák pedig pontosan tájékoztatják a fürdőzőt arról, hogy egy liter minősített gyógyvízben milyen tömegben, illetve százalékban vannak jelen az oldott alkotórészek.

A konyhasós vizek – ezekben több mint 20 százalékban található nátrium és klór – elsősorban az urológiai, nőgyógyászati és bőrgyógyászati megbetegedések kezelésére alkalmasak, míg a kalcium, magnézium és a hidrogén-karbonát 20 százaléknál magasabb értéke földes meszes vizekre utal. Ezek kiváló gyulladáscsökkentő, értágító és az anyagcserét fokozó ásványvizek, amelyek elsősorban az ízületi gyulladásban szenvedőknek hozhatnak gyógyírt – mutat rá dr. Csermely Miklós szakorvos. A jódban gazdag vizek – amikor a jódtartalom literenként meghaladja az egy milligrammot – gyulladáscsökkentő hatásúak, és a jód a petefészek működését is serkenti. A kopásos ízületi gyulladások kiegészítő kezeléseként kénes vizet ajánl a szakember; ebben az esetben is a literenként legalább egy milligramm kéntartalom a határérték. Az ilyen ásványvíz a pszoriázis, az ekcéma és más bőrbetegségek tüneteit is csökkenti, valamint segíti a sebgyógyulást, ezenkívül akadályozza, hogy a koleszterin lerakódjon az érfalakra.

Gyógyvízfajták: merre menjünk?
Egyszerű termál Budapest, Esztergom, Római-fürdő, Zalakaros Szénsavas Hévíz, Répcelak
Alkáli-hidrogén-karbonátos Bükkszék, Gyula, Balf, Makó
Kalcium-magnézium hidrogén-karbonátos Csopak, budai fürdők (Császár, Lukács, Rác, Rudas, Gellért)
Kloridos Cserkeszőlő, Eger, Hajdúszoboszló, Gyopárosfürdő, Parád
Kénes Harkány, Mezőkövesd, Parád, Eger, Balf
Jódos-brómos Berekfürdő, Cserkeszőlő, Csokonyavisonta, Hajdúszoboszló, Törökszentmiklós Radioaktív Eger, Miskolctapolca, Hévíz

A szív- és keringési panaszokat enyhíti az a víz, amely literenként több mint ezer milligramm szénsavat tartalmaz, mint például a Hévízi-tó vagy a répcelaki termál. A fájdalmat a radonos víz csillapítja.

A víz összetétele mellett a fürdők által kínált szolgáltatások is széles skálán mozognak. A több mint hetven gyógyvizes fürdő közül 35-re tehető azoknak a száma, ahol gyógyszolgáltatást is nyújtanak. A Világgazdaság úgy tudja, hogy hamarosan hatályba léphet az a kormányrendelet, amely a magyarországi hotelekhez hasonlóan a fürdőkre is bevezeti a nemzeti védjegyrendszert, hogy megkönnyítse a vendégek eligazodását. A Magyar Fürdőszövetség által felállított fürdőminősítési rendszer alapján egytől öt csillagig terjed majd a skála. Kérdés, hogy az önkéntes minősítési rendszerhez hány gyógykomplexum fog csatlakozni.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!