Facebook hozzászólás
161

Mi az Alzheimer-betegség?

Nevét arról az orvosról kapta, aki 1907-ben először írta le a jellegzetes tüneteket. Az egyik leggyakoribb demencia típus. Folyamatos romlást mutató (progresszív jellegű) agyi megbetegedés, mely a mindennapi életvitelt, önellátó képességet nagyban befolyásolja.

A szellemi leépülésen (=demencia) a magasrendű agyi funkció pusztulását értjük. Ebben a folyamatban károsodik többek között a memória, a gondolkodás, az önellátó-képesség, a körülményeknek megfelelő viselkedés, és az érzelmek kontrollálásának képessége is. Vissza nem fordítható állapotról van szó, sőt lassúbb vagy gyorsabb romlásra kell számítanunk.

Az Alzheimer-kór önmagában, vagy más agyi betegséggel szövődve Magyarországon is a szellemi leépülés leggyakoribb oka. Becsült adatok szerint hazánkban több mint százezer ilyen beteg él.

1. Kialakulása "alattomosnak" is mondható, hiszen már az első tünetek jelentkezése előtt évekkel elkezdődnek a kóros agyi folyamatok. Ezek egyedüli kiváltó okát nem is merjük: valószínű, hogy több rizikófaktor egyidejű fennállása szükséges. Minél idősebb valaki, annál nagyobb valószínűséggel betegszik meg: a 65 év felettiek kb. S %-a érintett. Azonban nem csak az idősek betegsége: ritkábban, de már az ötvenes éveikben járóknál is megjelenhet.

2. Két formáját különíthetjük el:

A CSALÁDI nagyon ritka. Az összes megbetegedés kb. 1-5 %-a. Itt az öröklődésnek nagyobb szerepe van, általában korábban indul és "rosszabb indulatú", mint a másik típus.

"SZÓRVÁNYOSAN"-an jelentkező, ez a gyakoribb típus, inkább az idősebbeket érinti és lefolyása is lassúbb, "jobb indulatú".

Tehát ha előfordul Alzheimer beteg a családban, gyermekének nem kell attól rettegni, hogy ő is ugyanúgy megbetegszik. A tudomány mai állása szerint több genetikai faktor együttes jelenléte és külső tényezők egyidejű fennállása is szükséges a kórkép kialakulásához.

3. A betegség pontos oka nem ismert, de több tényező szerepét feltételezhetjük:

           genetikai adottság gyulladás

           vírus

           környezeti ártalom

4. Mindezek együttesen válthatják ki az arra genetikailag hajlamos embereknél a betegséget. Milyen módon? Két folyamat is lehetséges:

a) olyan ártalmas anyagok keletkeznek az agyban, melyek elpusztítják az idegsejteket.

b) az idegsejtek információt átvivő anyagainak mennyisége csökken.

Az Alzheimer-kór nem fertőző!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!