Mi, kismamák, tartsunk össze!

Babakocsit tologató kis- és nagymamák lepik el az utcákat. Roppant komolyan véve kisbabáik friss levegő iránt támasztott igényét, lelkiismeretesen, megállás nélkül róják a környéket, gyakran többször is keresztezve egymás útját. (Kedves szokás mifelénk, hogy a babakocsisok – legyenek akár vadidegenek – köszönnek egymásnak!)

Esetünkben a teljesítménytúra etetéstől-etetésig tart, azaz 3 órán át rázogatom babám szervezetét (ha már a tej mellé gyümölcsöt is kap, útközben a hasában össze is turmixolódik) – és ezzel nem vagyok egyedül. Szomszéd kismama-társammal buzgón bíztatjuk egymást, hogy a sok séta nemcsak gyermekeink javát szolgálja, de várandósságtól meggyötört porhüvelyünk is új erőre kap tőle, és a zsír is ég.

Sorstársam sportos mivoltán fellelkesülve elő is vette terhesség előtti nadrágjait és legnagyobb örömére az egyikbe belefért. Nagy büszkén abban ment a szupermarketbe, de mire odaért, annyira szorította, hogy nem mert benne lehajolni. Be kellett érnie a szemmagasságban elhelyezett árucikkekkel…

Na de fő a kitartás, megyünk hát rendületlenül, ha esik, ha fúj.

Mindebből a kerek babák, hosszúkás babák, alvó babák, bambuló babák, kék babák és rózsaszín babák mit sem érzékelnek. Talán csak annyit, hogy „jé, mozog az ágyacskám”…

Már három hónapja tologattunk együtt, mire gyermekeink megismerkedtek egymással – ekkor érkezett el ugyanis a nagy pillanat, amikor mindketten egyszerre voltak ébren!

Azért további előnyei is akadnak a közös sétagaloppnak: az abc-t, postát, patikát megcélozva el tudunk intézni egy s mást, amíg egyikünk a két babakocsit tologatva vigyázza a csemetéket.

A járókelők egy babát is megbámulnak, hát még egyszerre kettőt! A múltkor egyikük meg is kérdezte a barátnőmet, hogy közel egykorú babáink ikrek-e. Hát persze, – és ha hármas ikrek volnának, nyilván három babakocsit tologatna!

Ezek után már nem is csodálkozom, mikor kis világoskék babámat a sötétkék babakocsiban szemrevételezve megkérdezik, hogy kislány-e.