Facebook hozzászólás

Mozgással a mellrák is megelőzhető

Bizonyított tény, hogy a rendszeres testmozgás nem csupán a hangulatunkra van pozitív hatással, de számos betegség megelőzésében, illetve kezelésében is nagy szerepet játszik. Nemrégiben megjelent kutatások szerint az inzulinszint csökkentése által az emlőrák kialakulásának kockázatát is lényegesen lecsökkenti.

Kép: Pixabay

Menopauza után jelentősen megnő a mellrák kialakulásának esélye a nők körében, ami napjainkban egyre több áldozatot szed. Éppen ezért egy bizonyos kor után (40 év felett) érdemes évente mellrákszűrésen részt venniük a hölgyeknek, hiszen a betegség mielőbbi felismerése kulcsfontosságú a kezelés sikeres kimenetelét illetően. Bár korai stádiumban az állapot jó esélyekkel gyógyítható, ám ennek ellenére a megelőzésére legalább akkora hangsúlyt kellene fektetni, mint a terápiájára.

A mozgás és az emlőrák kapcsolata

A mozgás emlőrák-megelőző hatásának mibenléte több pilléren nyugszik, melyek együttesen és külön-külön is csökkentik a betegség kialakulásának kockázatát. Az egyik, hogy a rendszeres edzéssel csökken a test zsírtartalma, mely alacsonyabb ösztrogénszintet eredményezhet. Ennek a női nemi hormonnak zsír jelenlétében ugyanis magasabb az értéke, ami elősegíti a rákos sejtek megjelenését és növekedését. Ezen kívül az immunrendszer erősítése által a szervezet hatékonyabban tud harcolni az állapottal szemben, valamint segít semlegesíteni a káros szabadgyököket.

A mozgás továbbá jelentős változásokat eredményez az inzulinszintben, melynek magas értékeit a kutatók összefüggésbe hozták a mellrák kialakulásával. A sport ugyanis segít abban, hogy a glükóz a sejtekbe kerüljön, méghozzá kevesebb inzulin felhasználásával, hiszen a rendszeres edzés növeli a szervezet inzulin iránti érzékenységét.

A negyedik X után is lehet fogyni
Sokan érzik úgy, hogy a negyedik, ötödik X után már esélyük sincs a fogyásra, hiszen a korábban működő diéták ekkor már eredménytelennek tűnnek. Valóban igaz, hogy ebben a korban már csak a szigorú koplalással szabadulhatunk meg a feleslegtől?

Az Észak- Karolinai Egyetem kutatói szerint a cél érdekében természetesen senkinek sem kell túlhajszolnia magát. A vizsgálatukból kiderült, hogy heti 10-19 órás edzéssel akár 30 százalékos kockázatcsökkenés várható – bár egyes kutatások szerint már heti 3,5 óra sportolással is csökken a daganat kialakulásának esélye.

Minden kezdet nehéz

A szakemberek egyöntetű véleménye, hogy a mozgást bármikor el lehet kezdeni, nem csupán fiatalabb korban, hiszen egészségügyi hatásai minden korosztálynál érvényesülnek.

Pancsó Gergely, a Budai Endokrinközpont testnevelő-edzője szerint amennyiben valaki hosszabbidőn át nem sportolt, úgy a mozgás elkezdésekor érdemes szakember segítségét kérnie –főleg túlsúly esetén-, hogy az esetleges sérüléseket el lehessen kerülni, illetve, hogy személyre szabott edzéstervet lehessen összeállítani. Fontos, hogy ne csupán kardió edzéseket végezzünk, hanem izomtömeget is növeljünk, hiszen az izom képes közvetlenül felvenni a glükózt, inzulin felhasználása nélkül.

Forrás: Budai Endokrinközpont

Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

TEST ÉS LÉLEK

Lassú hajóhintába ül a vérnyomás

Erős lehűlést hozott a hét eleji hidegfront, az átlag alá csökkent a hőmérséklet. Reggelente előfordulnak már…

Csak 108 lépés az életért: ez azért buli

Testet-lelket megújító, különleges mozgásra hív a 25 éves Magyarországi Taoista Tai Chi Társaság. 2019. szeptember…
1 / 1 496

PÁRKAPCSOLAT

Vágy és élvezet „azon túl” is

Öregedés és menopauza. A masszív változás ideje, ami hatalmas kihatással van a szexuális életre és az életminőségre. De, a változó tested egyben nagyszerű lehetőséget is kínál a szexuális megújuláshoz…
1 / 211

OTTHON

Hová szedjük a sátorfánkat?

Budapest környékén számos apró, vagy nem is olyan apró település várja a fővároshoz kötődőket, akik valamilyen…

Készülj az őszre, kedvesem!

Rövidesen tényleg beköszöntenek a komolyabb hidegek, egyes előrejelzések szerint már a héten fagyok is jöhetnek…
1 / 347

Test és lélek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!