Facebook hozzászólás
1 372

The Planner: több mint asszisztens, a megoldások mestere

Sikeres vállalkozás pandémia idején

Gáncsos Nikolett tíz évig dolgozott spa-menedzserként, amikor úgy érezte, nincs már hová fejlődnie az amúgy sikeres, elegáns cégnél. Egyre erősödött benne az elhatározás, hogy saját lábára áll. 2020 januárjában alapította egyéni vállalkozását, The Planner néven. Aztán beütött a Covid, de Niki nem bizonytalanodott el. Sőt! Az első év tapasztalatairól, sikereiről mesél.

Mi adta a kezdő lökést, hogy saját vállalkozást indíts?  

Több mint tíz évig dolgoztam menedzserként a szépségiparban. A cég sikeres volt, de egyre kevesebb kihívást találtam a munkámban. Nem éreztem már azt, hogy van hová fejlődnöm. Találtam egy uniós pályázatot, támogatták a munkanélküliek vállalkozóvá válását. Én ugyan nem voltam munkanélküli, viszont önmagában a vállalkozóvá válás, mint olyan, érdekes lehetőségnek tűnt.  Részt vettem a programban, egy néhány hónapos képzésen, ami segített definiálni, hogy mi is lesz majd pontosan ez a vállalkozás. Azt tapasztaltam, hogy a virtuális asszisztencia egyre népszerűbbé válik Magyarországon. Úgy láttam, a cégek részéről egyre nő az igény arra, hogy valaki levegye a vállukról azoknak a feladatoknak a terhét, amikhez nem kell feltétlenül az irodában ülni. Erre a támogató munkára találtam ki a The Planner-t.

The Planner
The Planner: több mint egy asszisztens, a megoldások szakértője, Fotó: Stiglincz Gábor

Mit csinálsz pontosan?

Az első szlogen, amit kitaláltam: „asszisztens egy órára, vagy akár egy életre”. A szervezés, a precizitás, az emberekkel való kommunikáció, a cégvezetők, vagy adott esetben vállalkozók munkájának a támogatása és segítése illik a személyiségemhez. A feladatom lehet a közösségi médiaoldalak kezelése, adminisztratív teendők, weboldalak kezelése, szövegírás, szervezés, összefoglaló néven virtuális asszisztencia. Alkalmazkodom a megbízóimhoz. Közel másfél év elteltével azt mondhatom, hogy brand építéssel, online marketinggel, social media managementtel és azzal a fajta virtuális asszisztenciával foglalkozom, ami nem feltétlenül csak üzleti támogatást, hanem esetenként személyi asszisztenciát is jelent. A szépségiparban szerzett kapcsolataimnak köszönhettem az első ügyfeleimet. Kozmetikai cégeknek segítettem kialakítani az arculatukat, beindítani a közösségi oldalukat, blogokat írtam. Egy vegán ételeket készítő cégnek szerveztem meg a webshopját, amikor megszűnt a vevőkkel való személyes kapcsolattartás. De építőipari céggel is dolgoztam már, az adminisztrációban, számla és teljesítményigazolások kezelésében működtem közre. Szeretem,  hogy mindazt, amiről most beszélünk, bárhonnan el lehet végezni az internet és egy laptop segítségével. Viszont nem vagyok az a típus, aki  hosszútávon egy helyben tud ülni, de azért szerencsére vannak olyan ügyfeleim is, akiknél fontos a személyes jelenlét. Tegnap is egy forgatáson voltam, ahol az ügyfelem modelljeit, kiemelt statisztáit én koordináltam.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!