Facebook hozzászólás
356

Művészfilmmel kampányol a Mályvavirág

Egyedülálló művészfilmmel kampányol a Petefészekrák Világnapján a Mályvavirág Alapítvány. Európa 100 másik betegszervezetével együtt, egységesen május 8-án jelenteti meg a berlini modell, Nancy Dietze részvételével készült kisfilmet. Nancy majd hét éven át küzdött a petefészekrákkal, a kisfilm az ő hagyatékaként hívja fel a figyelmet a korai diagnózis és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára.

„A félelem is válhat bátorsággá” jelmondattal, formabontó kisfilmmel kampányol a Petefészekrák Világnapján a Mályvavirág Alapítvány. A Csokoládé című kisfilm absztrakt eszközökkel, a főszereplő modell betegségén keresztül mutatja be a petefészekrákkal küzdőkben felmerülő kételyeket, érzéseiket és vívódásukat.

Petefészekrák világnap, Kép: sajtóanyag
Kép: sajtóanyag

A filmben szereplő, 31 éves Nancy Dietze januárban vesztette életét petefészekrákban, esete viszont egyáltalán nem egyedi. Magyarországon 700 nőt veszítünk el évente a petefészekrák miatt, mégis tabubetegségnek számít a rákos megbetegedések között.

Tudtad?
A Mályvavirág Alapítvány 2013 óta dolgozik a nőgyógyászati daganattal diagnosztizált betegekkel, tagja az ESGO ENGAGe-nek, amely az európai, nőgyógyászati daganatokkal foglalkozó betegszervezetek szövetsége. Az alapítvány gyógyulást segítő programja segítséget nyújt a műtétek utáni felépülésben, az életminőség javításában, klubtalálkozói lehetőséget biztosítanak a betegségből gyógyulóknak, hogy erőt meríthessenek egymás pozitív tapasztalataiból. Szorosan dolgoznak együtt a méhnyakrákkal, petefészekrákkal foglalkozó szakmával, intézményekkel. A kisfilm ezen a linken tekinthető meg!

– Amikor az egyik betegszervezeti találkozón bemutatták a kisfilmet, azonnal eldöntöttem, hogy a Mályvavirág Alapítvány is kapcsolódni szeretne a kampányhoz. A kisfilm készítésekor Nancy már hetedik éve küzdött a betegségével. Ráktúlélőként és nőként is hihetetlenül mély hatást gyakorolt rám, lenyűgözött az ereje. Észre kell vennünk, hogy túl keveset beszélünk erről a betegségről, pedig a Nancy esete nem egyedi: itthon a petefészekrák a nyolcadik leggyakoribb a rákos megbetegedések listáján – mondta el Nagy-Tóth Ildikó, az alapítvány elnöke.

Európában évente több mint 40 ezer nő veszti életet petefészekrák vagy annak szövődménye miatt, a nőgyógyászati daganatok közül a legtöbb halálesetért a petefészekrák felel. A daganatos statisztikák szerint petefészekrák esetén az ötéves túlélésre a betegek mindössze 45 százalékának van esélye, ezért ennél a betegségtípusnál különösen fontos a tünetek pontos ismerete. A diagnózist nehezíti, hogy korai fázisában a petefészekrák tünetei összetéveszthetők egyszerű bélproblémák tüneteivel, és jelenleg még nincs olyan diagnosztikai szűrőmódszer, amellyel kezdeti stádiumban könnyen kimutatható lenne a betegség. A korai diagnózist csak a rendszeres és tudatos nőgyógyászati vizsgálatok, a betegségről való tájékozódás segíti.

Betegségek, amiket minden nőnek ismernie kell(ene)
A legtöbb nőnek egy-egy szabálytalan menstruációs ciklus vagy alkalmi gombás hüvelyfertőzés az élet természetesnek vélt velejárója, semmi olyan, amit az idő vagy egy egyszerű kezelés ne gyógyíthatna meg. Ugyanakkor némely tünet súlyos egészségügyi problémát jelezhet. Nem kell pánikba esni, de jó tudni, hogy mikor kell orvoshoz fordulni segítségért. A WEBBeteg.hu összeszedte a nőket leggyakrabban érintő betegségeket, amikről nem minden érintett tud eleget.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!