Facebook hozzászólás
512

Nagy Adri: már most igazi paramami vagyok

Nagy Adri terhessége alatt sem lassít a tempón. Néhány hónapja még folyamatosan forgatott, fellépésekre járt, de heti 1-2 alkalommal még most is felbukkan a képernyőn. Az énekesnő a hátralévő időszakban szeretne sok programot szervezi magának, és persze igyekszik ráhangolódni az anyaságra. Érzi, hogy kisbabája is aktív lesz, egy igazi kis rosszcsontot hord a szíve alatt, akiért már most talán picit többet aggódik a kelleténél.  

Nagy Adri amióta megtudta, hogy kisbabája lesz, a világ legboldogabb embere, a terhessége minden percét imádja. Azonban annak ellenére, hogy eddig szinte csakis pozitív pillanatokat tartogatott számára a várandósság, az ő fejében is megforgalmazódnak időnként olyan gondolatok, amelyeken kissé emészti magát.

Nagy Adri álló, Kép: sajtóanyag
Nagy Adri, Kép: sajtóanyag

– Nagyon szerencsés vagyok, mert a kezdeti rosszulléteket leszámítva eddig semmi különösebb kellemetlenséget nem okozott számomra a terhesség. Az elmúlt egy hónapban kezdett fájni a hátam, és rosszabbul alszom, de ez sem vészes. Ennek ellenére már most igazi paramami vagyok, és tudom, a kicsi születésével ez csak hatványozódni fog. Sokat olvasok az interneten, de szerencsére utána általában mindig megnyugszom. Az elővigyázatosságot és a tudatosságot az élet minden területén fontosnak tartom, ezt a szemléletmódot követtem akkor is, amikor szóba került, hogy levetetjük a kicsi születésekor a köldökzsinórból kinyerhető őssejteket. Az ehhez szükséges csomagot már jó pár héttel ezelőtt átvettük a Czeizel Intézetben, így, ha elérkezik az idő, magunkkal visszük a kórházba. Annyira gyorsan fejlődik az orvostudomány, hogy egyre több olyan betegség van, amely kezelésében felhasználható a gyűjtött minta, amelyet egy biobank tárol majd – mondta Adri.

Gondoskodik rólunk a természet, de nem eléggé
Amit valószínűleg nem kell senkinek magyarázni, az az, hogy miért is olyan fontos a tápanyagok pótlása a várandósság alatt, de az azért egy kicsit kevésbé megfogható, hogy miért kell már előre készülni, vitamint szedni, egészségesen élni, ha babát szeretnénk? Ez nem jön magától? Ratkó Tünde szülésznő ad tanácsokat.

Az elkövetkező időszakot Adrienn szeretné úgy tölteni, hogy maximálisan ráhangolódhasson kisbabája érkezésére.

– Amíg még bírom, szeretnék minél több olyan programot szervezni, ami kikapcsol. Legyen az egy barátokkal vagy a párommal töltött nap, de szívesen vagyok egyedül is, mert időnként egy-egy „magányos” délután is nagyon feltölti az embert. Ilyenkor tudunk igazán egymásra hangolódni a kisfiammal, és napközben az alvás is kincset ér. De imádok látogatóba menni például az egyik barátnőmhöz, akinek nemrég született meg az első gyermeke, vele már tudok kicsit gyakorolni is – tette hozzá Adri, aki azt is elmondta, hogy kisfiával már most rendkívül szoros a kapcsolatuk. Ha a picinek valamiért izgágább napja van édesanyja pocakjában, Adri egy kis énekléssel pillanatok alatt megnyugtatja.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!