Facebook hozzászólás
615

Ó, boldog női kor! És ez nem vicc!

Egy oxfordi kutatás szerint a szigetországban élő középkorú hölgyek boldogabbak a változó kor beköszöntével és utána. Ugyanakkor a magyarok még mindig szükséges rosszként élik meg ezt az időszakot, és nem törődnek az időközben fellépő tünetekkel sem – hívta fel a figyelmet Prof. Dr. László Ádám, a Magyar Menopauza Társaság elnöke.

Nő egyedül ül egy köztéri padon, Kép:
Kép: publicdomainpictures.ne

Az angol nők boldogabbak a klimax után

Egy angol kutatásban (végezte: Oxford Kutatási Központ) 50-64 év közötti nőket kérdeztek életminőségükről. A válaszadók 65%-a úgy nyilatkozott, hogy boldogabbak, mint a változó kort megelőző periódusban. Ennek hátterében több tényező áll a résztvevők elmondása szerint: 66%-uk nagyobb függetlenséget élvez, minden második hölgy sikeresebb a munkában, az önmegvalósítás lehetőségei jobban megnyíltak számukra, 59%-uknak jobbak a társas, baráti kapcsolatai és a párkapcsolatuk egyaránt. Érdekes, hogy a változó kor tüneteivel leginkább összefüggő szexuális élet romlásáról csupán csak 15% számolt be, míg annak javulásáról közel egyharmaduk. A felmérést végzők szerint a megváltozott életszemléletnek hátterében az áll, hogy ma már sikeres módszerek léteznek a klimaxos tünetek enyhítésére, ráadásul a várható élettartam jelentősen megnövekedett. Míg 100 évvel ezelőtt egy 50 éves hölgy esetleg csak pár évet élt a menopauza után, addig ma már 20-30 évet töltenek el a változó kor után, amelyet szeretnének aktívan és boldogan tölteni.

Mi is az a változókor?

A változókor, más szóval a klimaktérium az utolsó havivérzést (a menopauzát) megelőző és az azt követő néhány év. Ilyenkor a hölgyek szervezete teljesen átalakul a késői negyvenes és korai ötvenes éveik tájékán: a nemi hormonrendszer (azaz a progeszteron és az ösztrogén szintjének) változása, a menstruációs ciklus elmaradása számos kellemetlen tünettel járhat. Az, hogy a tünetek kinél mikor jelentkeznek, teljesen egyénfüggő: léteznek olyan hölgyek, akik még 40-es éveik közepén is termékenyek maradnak.

Fontos!
Érdekességeket, további információkat a változó korról itt olvashatsz!

Vannak nők, akiknek a változás kora semmiféle panaszt, tünetet nem okoz, életminőségük sem romlik, így élhetik tovább teljes életüket. Az ő esetükben kezelés általában nem szükséges, de ezek a nők a hazai és nemzetközi statisztikai adatok szerint sajnos kisebbségben vannak, az összes változókorban lévő nőnek mindössze 25-35%-át teszik ki. A nők nagyobb részénél azonban kisebb-nagyobb mértékben, enyhébb-súlyosabb formában kellemetlen panaszok jelentkeznek. Ők azok, akik kezelésre szorulnak. A legszembetűnőbb tünet, hogy megváltozik a menstruációs ciklus, azaz gyakoribbá vagy ritkábbá válik, később pedig teljesen megszűnik. Ezt hőhullámok, izzadás, álmatlanság, fokozott bőr és nemi szervi szárazság, hízékonyság kísérik.

Óriás japán keserűfű, Kép: wikimedia
Óriás japán keserűfű, Kép: wikimedia

Sajnos ebben az időszakban a legtöbb nőnek megváltozik a hangulata is, gyakrabban sírnak, érzékenyebbé válnak. A változásokkal párhuzamosan lecsökken vagy akár meg is növekedhet a nemi étvágy. Ezt az időszakot számos szomorú lelki tünet kísérheti és követheti: a megváltozott női szerepminták miatti feleslegessé válás érzése, kiüresedés, rossz párkapcsolat. Mindezeket a tüszőhormon hiánya okozza. Ennek késői veszélyei is vannak: a csontritkulás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek gyakoribbá válása.

A változó korra is léteznek megoldások

– Szemben a nyugati mintával, sajnos nálunk még a változó kori tünetek enyhítésének szükségessége sem mindig egyértelmű az érintettek számára. – nyilatkozta a Prof. Dr. László Ádám. – Holott a változókor ideje is megkönnyíthető, akár hormonális terápiával, vagy ha ez ellenjavallt, illetve ha valaki nem akar hormont tartalmazó készítményt használni, akkor természetes módokon is, ez pedig sokat segíthet abban, hogy pozitívan éljük meg ezt az időszakot és az utána következő éveket.

Fogyókúra klimax idején
A menopauza és az azt követő időszak komoly gondot jelenhet a nőknek a súlygyarapodás, a hőhullámok és a hangulatzavarok miatt. Dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza, Magyar Menopauza Társaság tagja a megoldási lehetőségekről beszélt. Ezt is olvasd el!

Például a növényekből származó fitoösztrogének enyhíthetik a klimaxos tüneteket, hiszen hatékonyan pótolhatják a hölgyek szervezetéből eltűnő ösztrogént. Ezért is ajánlott a változó korban lévőknek a vörösbor, szója, fekete áfonya fogyasztása. Mi itthon egy tavaly lezajlott vizsgálatban az ártéri japán keserűfű kivonatának hatásait kutattuk, amely nagyobb koncentrációban tartalmaz úgynevezett transz-rezveratrolt. – Ez az északi féltekén honos növény a kontinentális és a szubtrópusi területeken egyaránt előfordul, gyönyörű világoszöld levelei miatt többnyire az épített kertekben díszeleg, ugyanakkor a japánok és a kínaiak már évszázadok óta fogyasztják szárát és gyökereit.

Senkinek nem kell beletörődnie a kellemetlen tünetekbe

– A hölgyek ezt az időszakot rendkívül nyomasztónak és kellemetlennek élik meg a hormonális változásokkal járó panaszok miatt. Ugyanakkor senki sem köteles segítség nélkül elviselni ezt a változást! A hormonális kezelés mellett számos biztató, akár természetes módszer létezik a menopauza tüneteinek enyhítésére. Érdemes már csak azért is orvoshoz fordulni, hogy megismerhessük a legújabb kezelések lehetőségeit. – mondta Prof. Dr. László Ádám, a Magyar Menopauza Társaság elnöke.

 

Érdekességeket, további információkat a változó korról a menopauza.blog.hu weboldalon olvashat.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!