Facebook hozzászólás
389

Óriási sárkányokkal küzdő apróságok

,,A gyerekek nem a tündérmesékből tudják meg, hogy a sárkányok léteznek. A gyerekek már tudják, hogy a sárkányok léteznek. A tündérmesékből azt tanulják meg, hogy le lehet őket győzni.”  (G.K. Chesterton)

 

Kép: Ágyszínház

Az Ágyszínház programjának célja, hogy a játék erejével, a játszás örömével javítsák a kórházi kezelésre szoruló gyermekek gyógyulási esélyeit – mesélte el szerkesztőségünknek Dr. Balogh Géza, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

– Önkénteseink rendszeres, személyre szabott egyéni és közösségi élménnyel, a gyermekek egészséges énjét támogatva segítik oldani a betegségérzet kialakulásából adódó feszültséget. A közösségi létezés szolidáris jegyeinek érvényesítésével, játékokkal, bábokkal, kézműves foglalkozásokkal, zenei előadásokkal gazdagítjuk, szélesítjük, segítjük a diszkriminációtól mentes ápolási, gyógyítási kapcsolatok kereteit – magyarázta az elnök.

Kép: Ágyszínház

A Gyermekvilág-Ágyszínház Alapítvány 1991 óta végzi szolgálatát, melynek szakmai elvárásai, szervezeti megoldásai, etikai követelményei két évtized alatt forrtak ki.

– Célunk a kis betegeknek örömet, vigasságot adni, a foglalkozások jellegével egyéni, közösségi élményt teremteni, feledtetni a betegséggel járó fájdalmakat, kellemetlenségeket. Mindezek érdekében folyamatosan működtetünk egy ma már majd száztagú önkéntes hálózatot. A szisztematikus munkát az összehangolt, egyeztetett szervezésre, a szakmai fejlesztést szolgáló sokoldalú -a játék- és kommunikációs készségeket, az egészségügyi és a pszichológiai ismereteket célzó – képzésre, a játékkészlet, a kézműves készlet, a bábkollekció gondosan kialakított építésére, alkalmazására alapozzuk – tette hozzá Dr. Balogh Géza.

Az Alapítvány önkéntes hálózata évente több ezer órát szán – a képzés, a felkészítés, a szolgálati keretek egyeztetési követelményeit is vállalva – a beteg gyermekek gyógyulási esélyeinek javítására. Mindezeken túl az Alapítványnak más projektjei is működnek. Ilyen például az Adj 10 percet az életedből program, melynek keretében bárki készíthet egyszerű ajándékot a kis betegeknek. A másik a Jóvátételi program. Keretein belül Ifjúkori, enyhe vétséget elkövető fiatalok közmunkával tehetik jóvá a társadalomnak okozott erkölcsi kárt.

– Amelyik kórteremben egyszer elkezdtük az élményterápiás programot, ott hetente megtalálhatóak önkénteseink. Hálózatunkat tudatosan építjük természetesen a lehetőségekhez, az igényekhez igazodva. Képzeljék el az olvasók, mit érzek, amikor egy komoly baleset, hosszadalmas kezelés után végre hazamehet a kicsi, és azt mondja az anyukájának: „Anyuci, ide ugye máskor is eljövünk!”, –

Kép: Ágyszínház

Alapítvány minden tagja önkéntes. Az animátorok 3-6 fős csoportokban járják a kórházakat.

– Az egyes helyszíneket mindig ugyanabban az időpontban keresik fel a gyermekek nagy örömére. A kicsik már kívánságlistával várják önkénteseinket: van, aki mesét szeretne hallgatni, más játszana. Minden gyerekkel úgy foglalkozunk, hogy az az állapotának a lehető legmegfelelőbb szórakoztatás legyen! Ennek érdekében rendszeresen konzultálunk az ápolókkal – tette hozzá a kuratóriumi elnök.

Gondoljatok tanévkezdéskor azoknak az embereknek az áldozatkész munkájára, akik könnyebbé teszik a gyógyulást, feledtetni tudják a gyerekekkel, hogy most nem mehetnek iskolába, óvodába! Ha be akarsz kapcsolódni ebbe a nemes munkába, keresd őket itt, vagy a Facebookon!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!