Facebook hozzászólás
167

Rendhagyó konferencia háziorvosok részére

Jó „hírértéke” van a mai világban egy olyan konferenciának, ahol a háziorvosok például a legkorszerűbb öltéstechnikát egy-egy saját modellen gyakorolják, miközben az előadó bemutatja azt.

„Mondd el és elfelejtem, mutasd meg és megjegyzem, engedd, hogy csináljam, és megértem.”

Konfuciusz

– Gyakorlatban tanulni: az amerikai és nyugat-európai modell nyomán a magyar háziorvosok idén először vehetnek részt tényleges gyakorlati tapasztaláson alapuló ismeretszerző konferencián 2004. november 13-14-én. A rendezvény lényege, hogy a lexikális tudást nem előadások, hanem gyakorlat közben sajátíthatják el a háziorvosok. Az Országos Alapellátási Intézet (OALI) e konferenciával egy hosszú ideje tervezett lépést valósít meg, mely a háziorvosi ellátást jóval felkészültebbé, sokoldalúbbá teheti a jövőben.

 Az orvosi konferenciáknak se szeri, se száma. Mégis vajon mennyi tudást „visznek haza” a résztvevők, s vajon mennyiben kamatoztatható mindez a mindennapi gyakorlatban? Márpedig a háziorvosoknak, azaz az alapellátásban dolgozóknak a lexikális tudás mellett, igen fontos lenne, hogy az elhangzottakat akár másnaptól át tudják ültetni a gyakorlatba. De számukra ugyanilyen fontos lehet az is, hogy egy-egy konferencia ne csak egyoldalúan információkat közvetítsen feléjük, hanem a mindennapos gyakorlat, illetőleg az élet szülte kérdésekre választ adjon. Ezzel az igénnyel a magyar orvosok nincsenek egyedül: először az Amerikai Egyesült Államokban kezdtek el gyakorlat-orientált, praktikus ismeretekre, a háziorvosi szolgálatban dolgozók tényleges kérdéseire választ adó konferenciákat szervezni, amit azóta már Európa országai is átvettek és rendszeresen alkalmaznak az alapellátásban dolgozó háziorvosok továbbképzésében.

A konferencia szerkezete lehetővé teszi, hogy az ismereteket a résztvevő orvosok gyakorlat közben szerezzék meg. Ez azt jelenti, hogy például egy a kisebb műtéti beavatkozásokkal kapcsolatos praktikus tudnivalók elsajátítására meghirdetett szeminárium esetében a résztvevők mintaasztal mögött állva próbálhatják ki a legújabb öltéstechnikát, miközben az előadó magyarázza és mutatja azt.

Hasonlóképpen fontos lehet a háziorvosok számára a számítógépek alkalmazása, legyen szó akár a rendszeresen készítendő szűrési, gondozási jelentések elkészítéséről, vagy az internet nyújtotta „világkönyvtár” segítségül hívásáról. Ezt természetesen ezen a konferencián egy külön workshop hivatott tanítani, ahol ismételten a gyakorlat-fókuszú ismeretterjesztés jegyében minden „hallgató” egy-egy terminál mögül – követve és gyakorolva az előadó utasításait – kísérheti figyelemmel az előadást.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!