Facebook hozzászólás
291

Stresszmentes karácsonyt!

Az év utolsó hetei a meghitt, karácsonyi készülődés helyett sokunk számára valóságos ünnepi rémálmot jelentenek: fejvesztve szaladgálunk a tökéletes ajándékok, csomagolások, díszek és hozzávalók után. Közben pedig teljesen elfelejtjük élvezni az ünnepi forgatagot, és mire a karácsonyi vacsora után összegyűlik a család a fenyő körül, már teljes végkimerülésben omlunk össze a stressztől. Pedig lehetne ez teljesen másképp is!

Télapó, Kép: Budai Egészségközpont
Kép: Budai Egészségközpont

– Az advent időszaka sokak számára inkább a stresszről szól, mint az örömteli készülődésről. Idegeskedünk, hamar kimerültté és ingerültté válunk, a rossz hangulat és közérzet pedig a családi kapcsolatokra sincs jó hatással. Immunrendszerünket is kihívás elé állítja, és a betegségeknek is kedvez – mondja Dr. Perczel-Forintos Dóra, az Év magánrendelőjének választott Budai Egészségközpont pszichoterapeutája, a mindfulness módszer meghonosítója, aki elsőként szervezett képzést hazai szakemberek számára az Oxford Mindfulness Centerrel közösen. Éppen ezért fontos, hogy már az első stresszes élményeket intő jelnek vegyük, és elkezdjünk tudatosan tenni a felesleges idegeskedés ellen!

Éljük meg a pillanatot!

– Ha észrevesszük magunkon, hogy az egyre sűrűsödő teendők miatt kezdünk feszültebbé válni, fontos, hogy legyen egy módszer a tarsolyunkban, amivel jobb irányba tudjuk terelni a folyamatokat. Ilyen például a mindfulness, ami bizonyítottan hatékony a stresszkezelésben – mondja a szakértő. A mindfulness angol kifejezés, melyet tudatos jelenlétként fordíthatunk magyarra, és a szemlélődés vagy meditáció ősi bölcsességén alapul.

Karácsonyi díszek, Kép: Budai Egészségközpont
Kép: Budai Egészségközpont

Sokan hajlamosak vagyunk nehezen megélni a mindennapjainkat. Betemet a munka, a kötelességeink, gondolatban mindig valahol máshol járunk. Aggódunk azon, hogy mindenki örülni fog-e az ajándékának, sőt, egyszerűen győzünk-e mindent előkészíteni az ünnepekig. Eszünkbe jut a múlt is, és már előre izgulunk, hogy idén nehogy megint odaégjen az ünnepi vacsora. És így pont a legértékesebb pillanatokról maradunk le.

A tudatosítás hatalma

Koncentráljunk inkább a jelenre a folyamatos aggódás helyett! Amikor a bevásárlásból igyekszünk hazafelé, és idegesen azt tippelgetjük a piros lámpánál, vajon mikor érünk haza, próbáljuk elfogadni helyzetünket, és lazítsunk! Hallgassunk meg egy karácsonyi dalt, képzeljük el akár, hogy a szomszéd autóban ülők vajon hogyan ünneplik a karácsonyt. Ez a módszer jó hatással van a lelki egészségünkre, mindennapos gyakorlással pedig sokkal pozitívabbá válik gondolkodásunk, és nem fogjuk hagyni, hogy eluralkodjon rajtunk a pánik.

Tippek, hogy stresszmentesen készülj a karácsonyra:

  • Próbáljunk minden helyzetre, amitől korábban feszülten éreztük magunkat, most ítéletmentesen, nyitottan és kíváncsian reagálni. Lépjünk ki a megszokottból!

    Karácsonyi ajándékok, Kép: Budai Egészségközpont
    Kép: Budai Egészségközpont
  • Ha épp a karácsonyi bevásárlást intézzük, tudatosan figyeljünk arra, hogy épp kinek válogatunk. Képzeljük el, hogyan passzol a meglepetés ahhoz a személyhez, akinek szánjuk. Ugye, hogy miközben ezen gondolkodunk, egy pillanatra el lehet felejteni a tömeget is, ami körülvesz minket?
  • Bármilyen kellemetlenség ér minket, igyekezzük ne problémaként, hanem újfajta tapasztalásként felfogni. Ha a félelem vagy az aggodalom meg is jelenik, ismerjük fel, és próbáljuk elengedni.
  • Mikor elönt minket az idegesség, csukjuk be a szemünket egy pillanatra, és kizárólag a légzésünkre koncentráljunk, tökéletes működése nyugtatóan fog ránk hatni.
  • Feladatainkat rendezzük fontossági sorrendbe, és mindig csak egy célra koncentráljunk. Így egyszer csak, egyiket a másik után elvégezve azon kapjuk magunkat, hogy elfogytak a tennivalók.

Ahhoz, hogy az ünnep valódi szépségét meg tudjuk élni, az összes érzékszervünkkel meg kell tapasztalnunk a karácsonyt. Megízlelni a finom süteményeket, belélegezni a friss fenyő illatát, hallgatni a csengettyűszót, és nézni, ahogy az apró fények színesre festik a házak ablakát. Ugye, milyen csodálatos az ünnep, ha ezeket vesszük észre belőle?

Ne játssz a karácsonyi tűzzel, mert megégeted magad!
Őrizetlenül hagyott gyertyák, a rossz minőségű karácsonyfaizzók okozzák a legtöbb lakástüzet ilyenkor. Az évi hatezernél is több esetből 800-1000 káresemény általában decemberben történik, mert az emberek még mindig nem elég elővigyázatosok. Tudni kell azonban, hogy a legkisebb tűzkárt is jegyzőkönyveztetni kell a tűzoltósággal, különben a biztosítói kárkifizetést kockáztatják a károsultak – hívja fel a figyelmet az Agenta.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!