Facebook hozzászólás
301

Biztonságos az iskola?

Georg Spöttle, biztonsági szakértő, alábbi írásában az iskolai őrök fontosságával foglalkozik. Lehet vitatkozni vele és persze az anyagi érdések is fontosak, de az általa hozott példák elgondolkodtatóak. Biztonságban vannak gyermekeink mikor iskolában vannak?

Napi szinten foglalkoztatta a szülőket a szeptemberi iskola kezdéskor bevezetett változások, újítások. Azóta lankadt az érdeklődés, pedig úgy vélem, hogy bőven van még feladat, hiszen gyermekeink sajnos továbbra sincsenek teljes biztonságban az oktatási intézmények falain belül, és annak közvetlen közelében sem.

Egyik budapesti ismerősöm tesztelte kisfia iskoláját. Arra volt kíváncsi, hogy a másodikos tanulót kiadják-e a család jó barátjaként bemutatkozó hölgynek, aki az édesanya elfoglaltságára hivatkozva szerette volna elvinni a nebulót. Döbbenten tapasztalták, hogy a tanítónő semmilyen ellenvetést nem tanúsított. Csak a jogosan felháborodott szülők számonkérése után állt neki az iskola listákat készíteni, hogy kik jogosultak elvinni az alsós gyermekeket. Íme, egy másik példa. Barátnőm lánya ötödikes. Év elején pontos listát kellett leadniuk arról, hogy mely napokon mehet el a gyerek 4 óra előtt az iskolából (erre igazolás is kellett a sportklubtól), és mely napokon marad bent a kötelező 16 óráig. Ehhez képest, amikor egyik nap (mikor 4ig kellett volna iskolában lennie) a tanítási órák után elköszönt a tanártól, jelezvén, hogy távozik, minden kérdés nélkül engedte el a napközis tanár, még csak pillantást sem vetett a korábban készített listára. Kérdem én, hogyan vannak így biztonságban gyermekeink, és hogyan legyen nyugodt a szülő mindeközben?

Már a felügyeleti lista is komoly védelmet kellene, hogy jelentsen a gyermekek számára, de a biztonságtechnikai eszközök (intelligens kamerarendszerek) is elengedhetetlen részét kell, hogy képezzék az intézmény védelmi rendszerének. A legfontosabb mégis, hogy az oktatási létesítményekben biztonsági feladatot ellátó személyek komolyan képzett szakemberek legyenek. Egyáltalán nem mindegy, hogy ki vigyáz gyermekeink testi és lelki egészségére, épségére. Olyan felkészült szakemberek kellenek ezekbe a pozíciókba, akik képesek betartatni a szabályokat (például, hogy ki viheti el a gyermeket), tekintéllyel rendelkeznek, és tapasztalatukból kifolyólag képesek kiszűrni a rossz szándékkal bíró egyéneket. Természetesen ezalatt azt is értem, hogy kiszűrik a verekedő, kisebb tanulókat bántalmazó gyerekeket, szemmel tartják az iskola környékét is. Csak egy szakavatott szem képes észrevenni a magukat tanulónak álcázó drogdílereket az iskolák környékén, akik szintén komoly veszélyt jelentenek a felnövekvő generáció számára. Az iskolaőr munkaköre összetett, empátiát, érzékenységet, nagyon jó kommunikációt, és főleg odafigyelést igényel. Ezek elsajátítása előképzettséget, sok tanulást, és tapasztalatot igényel. Egy képzett iskolaőr igazán komoly védelmet jelenthet az oktatási létesítményekben az ott tanuló diákok valamint tanárok számára, és mindeközben biztonságérzetet adhat a szülőnek. A külföldi tapasztalatok, minták jól mutatják, hogy mennyivel másabb munkakör ez, mint egy biztonsági őr feladatköre. Helyén kell kezelni ezt a kérdést – amíg nem késő -, és megfelelő képzettségű szakembereket alkalmazni, akik kellő gyakorlattal rendelkeznek az oktatási intézmények védelme területén.

 

forrás: Georg Spöttle – biztonsági szakértő www.ormester.hu



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

1 / 3 462

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!