Facebook hozzászólás
345

Együnk egymásért!

Szeretsz főzni? Most jó ügyért teheted! A Magyar Élelmiszerbank Egyesület idén októberben harmadjára szervezi meg Együnk Egymásért Adománygyűjtő Akcióját, amelyhez továbbra is várja csatlakozó kívánó éttermek és sütni-főzni szerető önkéntesek jelentkezését!

Készíts munkahelyi ebédet saját készítésű fogásokból adományért cserébe Kép: Élelmiszerbank

Az Élelmezési Világnaphoz kapcsolódó program célja felhívni a lakosság figyelmét az éhezés elleni küzdelemre, miközben közösségépítésen keresztül lehetőséget biztosít egy jó ügy támogatására. Az  FAO – az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete – 1979-ben magyar határozati javaslat alapján nyilvánította világélelmezési napnak október 16-át.

Az egyesület keresi azokat a vendéglátósokat, akik egy kiemelt étellel vagy menüvel csatlakoznának az akcióhoz, valamint azokat az önkénteseket, akik szeretnek sütni-főzni, és szívesen szerveznének baráti körükben vagy munkahelyükön egy süteményvásárt, jótékonysági vacsorát az Élelmiszerbank javára. A befolyt pénzbeli adományösszeg az egyesület hatékony működését fogja segíteni, hogy minél több nélkülözőn tudjanak a jövőben is segíteni.

Az Együnk Egymásért programhoz csatlakozó magánszemélyek azzal járulnak hozzá a Magyarországon élő rászorulók élelmiszer-segélyezéséhez, hogy vendégül látják barátaikat, ismerőseiket, kollégáikat, akik az elfogyasztott ételekért cserébe, annak apropóján az Élelmiszerbankot támogatják pénzadományukkal.

Gondold át, milyen eseményt lenne kedved szervezni, mi az, amibe szívesen bevonnád családodat, barátaidat, kollégáidat. Például:

  • hívj vendégeket otthoni reggelire/ebédre/vacsorára/teadélutánra – akár barátok összefogásával, amikor mindenki egy-egy fogást visz,
  • szervezz otthon lakáséttermi vacsorát, pop-up cukrászdát, jótékonysági vacsorát/kávézást, ahol ismeretlen érdeklődőket is vársz,
  • készíts munkahelyi ebédet saját készítésű fogásokból adományért cserébe,
  • rendezz süteményvásárt a munkahelyeden vagy más közösségben, akár többek összefogásával, nagyobb süteménykínálattal.
Az élelmiszer negyede megy a kukába
Elképesztő méreteket öltött a 21 század elejére a pazarlás: a világ mezőgazdasági területeinek negyedéről a megtermelt élelmiszer egyenesen a szemétbe vándorol, miközben csaknem egymilliárd ember éhezik. A termelés emellett még a klímát is terheli, valamint értékes erőforrásokat, ivóvizet és energiát is fölöslegesen fogyaszt.

Segítünk:

  • Ha ötletet, inspirációt merítenél másoktól, itt megnézheted a korábbi, jól sikerült akciókat, itt pedig az idei csatlakozókat találod meg.
  • Az akciókat közzétesszük honlapunkon, és szívesen küldünk plakátot emailben a rendezvény hirdetésére, dekorálására.
  • Lőrincz Edina (lorincz.edina@elelmiszerbank.hu, 30/842-6225) szívesen segít, ha bármilyen kérdésed van a program vagy a jelentkezési lap kitöltése kapcsán.

Teendők:

  • Ha már van elképzelésed, jelentkezz az adatlap kitöltésével, és küldd el azt a lorincz.edina@elelmiszerbank.hu email-címre.
  • Miután lezajlott az esemény, és összegyűjtötted a résztvevők pénzadományait, azt az egyesület számára átutalással, bankkártyás fizetéssel vagy munkaidőben, egy előre egyeztetett időpontban személyesen tudod eljuttatni. Utóbbi esetben szívesen megmutatják az iroda és a raktár működését is!

Ha inkább csak enni szeretnél, és így támogatni az Élelmiszerbankot, akkor itt megtalálod azokat az éttermeket, amelyek egy-egy kiemelt menüvel, étellel csatlakoztak a programunkhoz, illetve a sütni-főzni szerető magánemberek által szervezett jótékonysági eseményeket is.

Az Élelmiszerbank azért küzd nap mint nap, hogy Magyarországon minél kevesebb éhező legyen. Hazánkban évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszer-felesleg halmozódik fel. A Magyar Élelmiszerbank a megmentett élelmiszer-felesleget juttatja el a rászorulóknak, ezzel nagymértékben csökkentve az éhezést és a kidobott élelmiszerek mennyiségét. Az Élelmiszerbank működésének 9 éve alatt, folyamatosan növeli az évente megmentett élelmiszer-feleslegek mennyiségét. Az egyesület gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a felajánlott élelmiszer-felesleget – például közeli lejáratú termékeket, csomagolási hibás termékeket, de akár szezonálisan már nem eladható, kiváló minőségű élelmiszerek is. 2014-ben eddig több mint 800 tonna élelmiszert juttatott el ingyenesen közel 300 ezer nélkülözőhöz 220 partnerszervezetén keresztül. 2005-ös megalakulása óta 33 ezer tonna élelmiszert osztott ki közel 13 milliárd forint értékben. További információt a programról: http://elelmiszerbank.hu/egyunk-egymasert.

Pazarlás helyett ételmegosztás
Ételmegosztó internetes portál indult Ausztriában azoknak, akik nem szeretik kidobni a feleslegessé vált, de még használható élelmiszereket, illetve azoknak, akiknek jól jön egy doboz joghurt, egy fél doboz tojás vagy egy csomag hagyma. Ez igen fontos kezdeményezés, mivel a fejlett gazdaságokban a megtermelt élelmiszer mintegy fele a szemétbe kerül, és ennek a hulladéknak a fele is elég lenne ahhoz, hogy megszüntesse az éhezést a világban.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!