„Úgy érzem, valahogy nem férek hozzá”

Kedves Szendrei Judit!

 Azért írok Önnek, mert úgy érzem, teljesen tehetetlen vagyok a nagyobbik fiammal szemben. Amióta karantén van, nem tudom rávenni a tanulásra. Most 17 éves, egész napokra a szobájába zárkózik, még enni is alig jön ki. Időnként hallom, ahogy a barátaival játszik online. Általában késő éjjelig fenn van, másnap pedig van, hogy csak délután ébred fel. Az iskolában már panaszkodnak, hogy semmit nem adott le időben, csúszik a feladataival, vagy el sem készíti azokat, nem jelentkezik be az online órákra. Ha kérdőre vonom, nem válaszol, vagy ingerülten annyit mond, hagyjam békén, ez az ő dolga, bízzam rá, már nem gyerek. Aggódom érte, és úgy érzem, valahogy nem férek hozzá. Amíg volt iskola, jobban ráláttam arra, hogy mit csinál, időnként kikérdeztem, vagy segítettem neki felkészülni a dolgozatokra. Így elfogadható volt a teljesítménye. De most, semmi…sorra kapja az egyeseket. Nem tudom, hogyan motiváljam, teljesen kétségbe vagyok esve, hogy így mi lesz vele…Köszönöm, ha válaszol,

Üdvözlettel:

egy aggódó anyuka

Kedves Asszonyom!

Megértem, hogy aggódik, nehéz lehet nap mint nap megélni azt a tehetetlen érzést, hogy nem „fér hozzá” a gyermekéhez. Leveléből nem teljesen világos, hogy fia teljesítménye vagy a lelkiállapota aggasztja jobban, ezért az alábbiakban mindkettőre kitérek.

Fia a kamaszkor legmélyebb bugyrában van éppen. Ennek az időszaknak a legfőbb feladata, hogy a gyermek lélekben leváljon szüleiről és kialakítsa önálló identitását, szüleitől független személyiségét. Ezt a folyamatot a pszichológia olyan krízisnek tartja, ami normális és a tinédzserkor nélkülözhetetlen velejárója. Ahhoz, hogy ez végbemenjen, szükség van különféle tapasztalatokra, arra, hogy az ember megismerje saját határait, tetteinek következményeit. Egy 17 éves kamaszt már nem célszerű kikérdezni. Érthető, hogy aggódik a teljesítménye miatt, de a jó eredménynek akkor van igazi értéke, ha saját elhatározásból és munkából születik. A fiának lassan meg kell tanulnia, hogy nem lesz mindig mellette az édesanyja, a teljesítménymotivációját belső meggyőződés kell, hogy táplálja. Hogy ez kialakuljon, néha szükséges megtapasztalni azt is, hogy mi a következménye annak, ha nem fektetünk kellő energiát a munkába. Nem könnyű ezt szülőként végigkísérni.

Persze, mindezzel nem azt mondom, hogy teljesen hagyja rá az egészet. Azt javaslom, beszélgessen el vele arról, hogy számára mit jelent az, hogy „már nem gyerek”! Igyekezzen minél nyitottabban érdeklődni felőle, arról is akár, hogy milyen játékokat játszik, esetleg mutassa meg Önnek is, próbálják ki együtt! Ugyanakkor igyekezzen egyezményesen, minimális szabályokat hozni az életükbe! Ez az egészséges élethez tartozó napi rutin kialakítását célozza meg: beszéljék meg, hogy hozzávetőleg meddig lehet fenn, illetve a normális étkezés (lehetőleg közös reggeli-ebéd-vacsora) és a testápolási szabályok meglegyenek. Fontos, hogy ezeket a szabályokat közösen hozzák, sőt, ha van kedve a fiának, köthetnek szerződést is erről, amit alá lehet írni. Beszéljen vele arról is, hogy mit jelent felnőttnek lenni a teljesítmény szempontjából!

Van azonban az elhanyagolt teljesítménynek egy másik vetülete is, ez pedig a lelkiállapottal függ össze. Ha valaki nem teljesít megfelelően a munkahelyén vagy az iskolában, könnyen azt gondolhatjuk, hogy egyszerű lustaság az oka. Ugyanakkor a motiváció hiánya komolyabb hangulatzavarnak, depressziónak is tünete lehet. Erre akkor lehet gyanakodni, ha az illető hosszabb ideje nem képes fenntartani a normál életvitelét: elhanyagolja társas kapcsolatait, testi higiéniáját, nem kel ki az ágyból, nem tud aludni éjszaka. A depressziós embert a teljes motiválatlanság jellemzi.

Ahhoz, hogy pontosan meg lehessen állapítani, hogy erről van-e szó az Ön fia esetében, azt egy levél alapján sajnos pontosan megítélni nem lehet. Ha a tünetek nagy része a beszélgetések és a beállított napirend ellenére néhány hét múlva is fennáll, javaslom, hogy keressen fel egy gyermekpszichiátert, aki megállapítja, hogy szükséges-e további lépések tenni!

Mindezek mellett persze azt is fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi, járvány miatti izolációban nem lehet ugyanazt a teljesítményt elvárni a gyerekektől, mint amit korábban nyújtottak. Mindannyiunkat megvisel ez a helyzet, ki könnyebben, ki nehezebben alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez és az ezzel járó bizonytalansághoz.

Bízom benne, hogy fiánál is csak átmeneti ez az állapot, és mielőbb visszarendeződik a korábbi életritmusába. Ha mégsem ez történne, kérem, írjon nekem ismét!

Üdvözlettel:

Szendrei Judit pszichológus

Leveleiket az eletforma@piacesprofit.hu e-mail címre várjuk.