Spanyolul kezdtem tanulni a karanténban!

Rögtön szögezzük le, hogy a szabadidő illúziónak bizonyult. Igaz, hogy nem kell reggel annyira korán kelni, rohanni a gyerekekkel az iskolába, majd a munkahelyre, viszont nem is nyolc órát dolgozunk home office-ban. A gyerekek igénylik a segítséget a tanulásban, a digitális tanrend számos nehézséggel jár. Miután itthon van az egész család, gondoskodnunk kell meleg ételről, és az összezártság sem könnyíti meg a mindennapokat.

Mindezeket azonban márciusban még nem tudtuk. Igyekszem minden helyzetből kihozni a legjobbat, így azt gondoltam, itt a remek alkalom, hogy valamit kipipáljak a képzeletbeli bakancslistámról. Évek óta vágytam arra, hogy spanyolul tanuljak. Fontos a megfogalmazás! A bakancslista jó dolog, azt jelzi, hogy vannak még terveink, vágyaink. Motivál, erőt ad, ha épp nagyon elfáradunk, kezdünk belefásulni a hétköznapokba. Ugyanakkor frusztrálhat is, ha a listánkra irreális, megvalósíthatatlan dolgok kerülnek. Tehát nem az volt a vágyam, hogy megtanuljak spanyolul, csak annyi, hogy tanuljam a nyelvet. Amikor a vészhelyzet bejelentése utáni napon a kisfiam iskolai spanyol tanárának posztját megláttam a Facebook-on, egy pillanatig sem haboztam. Kezdő, kis létszámú online csoportot verbuvált, én pedig már írtam is a kommentet, hogy érdekel, jövök! Alig egy-két nap kellett, hogy össze is álljon a csapat. Ez nem is meglepő. A tanárnő kubai-magyar származású és anyanyelvi tanártól tanulni különösen jó! Az elmúlt hetekben volt aki meggondolta magát, volt, aki mégsem tudta beilleszteni a napirendjébe, de van olyan csoporttársunk is, aki később csatlakozott.

A tanárnő létrehozott egy messenger csoportot, az órák a Discord alkalmazáson folynak. Nem látjuk egymást, csak halljuk. Ez kicsit fura is. Mindenki ismeri a tanárnőt, senki sem ismeri a másikat. Vannak férfiak és nők, fiatalok és idősebbek. Bárkit megismerek a hangjáról, de mindenki mellett elmennék az utcán.

A Discord chat-be fel lehet tölteni képeket. Van, hogy ezek fotók, az a feladatunk, hogy beszéljünk róluk. Van, hogy az aktuális nyelvtant gyakoroljuk velük, vagy annak megértését segítik elő. Az első néhány órát leszámítva, amikor még egy mukkot sem tudtunk, sokat beszélünk. A tanárnő erre komoly gondot fordít, ahogy arra is, hogy a feladatok változatosak legyenek, és figyeli, hogy mennyi időre van szükségünk ahhoz, hogy az adott nyelvtani részt tényleg megértsük. Nem állítom, hogy ez a legjobb módja a nyelvtanulásnak, de ki merem jelenteni, hogy működik.

Hetente kétszer van óránk kora reggel. Az eredetileg tervezett 45 perc sosem volt még kevesebb 55-nél. Két óra között kapunk házi feladatot is. Nem túl sokat, de így legalább heti négyszer foglalkozunk a nyelvvel. Az egyik társunk veszi a fáradtságot, és az első óra óta szótárazza a szavakat, amiket aztán feltölt a Quizlet alkalmazásba. Sajnos arra nem igazán tudok időt szakítani, hogy szavakat tanuljak, érzem is ennek a hiányát. Tartok tőle, hogy a nyári szabadság idején lesz erre csak módom, de a heti két óra is jó alkalom arra, hogy egyre bővüljön a szókincsem. Az egyetlen rossz dolog a spanyol tanulásban az, hogy nem tudok annyi időt fordítani rá, amennyit szeretnék.

Az, hogy belevágtam, nagyon sokat segített abban, hogy bekattanás nélkül át tudtam vészelni ezt a nehéz időszakot. Az órák és a házi feladatok elkészítése fix pontokat jelentenek a héten. Koncentráltnak kell maradnom. Nem beszélve a felszabaduló boldogsághormonokról, amikor rádöbbenek, hogy megint megértettem valamit, megtanultam egy új szót vagy kifejezést.

Az első órán a tanárnő mindenkitől megkérdezte, hogy miért vágott bele. Kiderült, hogy egyikünknek sincs komoly terve a spanyollal, csak érdekel bennünket a nyelv, szívesen használjuk olyasmire az agyunkat, amire már régen nem. Talán ezért is működik ennyire jól a csoportunk. Senkinek sem kötelező, mindenki a saját örömére tanul.

Nekem azért mégis van célom a spanyollal. A bakancslistám másik kiemelt pontja, hogy szeretnék egyszer eljutni Barcelonába. Arra vágyom, hogy egy kávézó teraszán ülve spanyolul rendeljek, és ha a pincér válaszol, akkor ne nézzek bután.

Azt hiszem, talán az idegen nyelv az egyetlen olyan dolog, amit akár rosszul is érdemes tudni.

Most már biztos vagyok benne, hogy ez a vágyam egyszer megvalósul. Várom a pillanatot, mert tudom, hogy milyen boldogságot fog okozni, hogy ott vagyok, hogy értem, amit mondanak, hogy megcsináltam!