NŐK AZ ILLEGALITÁSBAN
„Házkutatástól házkutatásig éltük az életünket” – interjú Hodosán Rózával
Egyre több, közelmúltunk történetét feltáró munka jelenik meg a hazai könyvpiacon. Legutóbb Mitrovits Miklós: Tiltott kapcsolat címmel írt könyvet a hetvenes-nyolcvanas évek magyar-lengyel ellenzéki együttműködéséről. A demokratikus ellenzék soraiban a nők is hangsúlyos szerepet vittek; Hodosán Róza mesél az akkori évekről.
- A hetvenes évek társadalmi mozgalmai a női emancipáció egyfajta melegágyai voltak; a nők nem szorultak háttérbe se a nyugat-európai baloldali, sem pedig a kelet-európai európai emberjogi mozgalmakban, sőt! Ön vidéki lányként, egy kifejezetten tradicionális, falusi környezetből került a fővárosba, ráadásul mindjárt értelmiségi közegbe. Mit érzékelt mindebből a változásból?
- Az én esetem eléggé rendhagyónak számított, hiszen nem a világban zajló ez irányú változások juttattak egyetemre, sokkal inkább a sajátos családi megfontolások. Hat fiútestvérem mindegyike elsajátított valamilyen tisztességes szakmát, nekik ugyanis a hagyományos felfogás szerint családfenntartó szerepre kellett készülniük; ez az én esetemben nem volt kifejezett elvárás. Lányként ezért tanulhattam, mondván, majd elvesznek feleségül. Ha ironikusan akarom megközelíteni a kérdést, a pozitív diszkrimináció egy sajátos esetével álltunk szemben. Azért mehettem egyetemre, mert lány voltam, de nem azért, hogy még jobb esélyekkel induljak neki majd az életnek, hanem mert a tradicionális családképbe belefért egy olyan valaki, aki a bölcsészkaron akár „haszontalan” dolgokat is tanulhat, hisz’ majd a férje úgyis eltartja.
- A demokratikus ellenzék intézményei, a Hétfői Szabadegyetem, a SZETA (Szegényeket Támogató Alap), az első szamizdatok a hetvenes évek végére jöttek létre, ön pedig pont 1978-ban lett a budapesti bölcsészkar hallgatója. Mennyire volt szükségszerű, hogy kapcsolatba került velük?
- Szociológiát hallgattam, társadalmi kérdések iránt érdeklődtem, ez valahogy eleve determinálta az embert, hogy keresse a kapcsolatot azzal a társasággal, amelyik ezeket az ügyeket mélyebben, és talán őszintébben is vizsgálta, és fel is karolta. Aki komolyabban érdeklődött társadalmi kérdések iránt, aki az akkori magyar társadalom problémáit nem csak felszínesen akarta megismerni, de a mélyebb okok is foglalkoztatták, az óhatatlanul odacsapódott ehhez a társasághoz; így lettem én is rendszeres látogatója a magánlakásokon megtartott szabadegyetemi előadásoknak, ami egyfajta belépő is volt a demokratikus ellenzékbe. Mivel a szegénység kérdése nem csak teoretikusan érdekelt, hanem tenni is akartam ellene, így felkerestem Solt Ottiliát, hogy mit segíthetek. Ezzel pedig a SZETA-val is kapcsolatba kerültem.
-
Facebook hozzászólás
Hozzászólás zárolva.