Facebook hozzászólás
257

Bélyegen az alázatos szerzetes

Idén ünnepeljük Szent Márton születésének 1700. évfordulóját. Tiszteletére a Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeget bocsát ki. A bélyegképen a Pannonhalmi Evangelistarium Szent Márton-ábrázolása, valamint a középkori kódexből vett szövegrészlet látható, amelyet aranyfólia tesz különlegessé. Az alkotást bélyeg Baticz Barnabás grafikusművész terve alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt-ben készült 240.000 példányban.

Színpompás Szen Márton-bélyegSzent Márton a Római Birodalom Pannonia Provincia területén, Sabaria városában született 316-ban. Tizenötévesen apja akaratára belépett a római hadseregbe. A feljegyzések megemlítik segítőkészségét, jóindulatát, ami miatt meglehetősen különbözött társaitól. Egy hideg, téli este Ambianum város kapujánál egy nélkülöző koldussal találkozott. Ekkor saját köpenyét kardjával kettévágta, majd egyik felét a koldus vállára borította. Nem sokkal ezután álmában megjelent neki Krisztus a koldusnak adott köpenyben, aminek hatására 339-ben, huszonkét évesen megkeresztelkedett, majd szerzetes lett. 361-ben Ligugében megalapította első monostorát. 371-ben megválasztották Tours püspökévé, és ettől fogva a Gall vidék térítésének szentelte életét. Püspökként is szerzetesi egyszerűségben, alázatban élt. Tevékenységét csodák, gyógyulások kísérték. 397-ben halt meg.Díszboríték a bélyeggel Szent Márton tiszteletére

Szent Márton alakja összeköti a szerzetességet a pásztori szolgálattal, Pannóniát Galliával, az ókort és a középkort a jelennel; és összeköti elsősorban azokat az embereket, akik emlékével kapcsolatba kerülnek. A keresztény ókor és középkor kiemelkedő szentjét, Szent Mártont választotta Géza fejedelem 996-ban az ország első bencés apátsága, Pannonhalma védőszentjének. (Forrás: szentmartonev.hu)

Tudtad, hogy száratlan tárniccsal üdvözölhetjük Európát? A részleteket itt olvashatod el! 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!