Akkor jöttem rá, hogy az egyéni stílus milyen kemény dió is tud lenni. Főként egy munkahelyen, ahol dress code van (itt például előírás volt az öltöny, bár a zakót le lehetett venni, és a nyakkendőhöz sem ragaszkodtak). Természetesen nem állítom, hogy az ott dolgozó férfiaknak nem volt fantáziája (néha, munkán kívüli bulikon, rendezvényeken nagyon is sokszínűen öltözködtek), de az irodában ragaszkodtak a megszokotthoz, az előírthoz. A köbe vésetthez. Pedig nem muszáj, hogy így legyen.

Trend a lelke mindennek?

A divattörténelem egyik legnagyobb tervezője, Gianni Versace mondta azt, hogy nem szabad hagyni, hogy “a trend elnyomjon minket.” Ő, a stílus egyik koronázatlan királya is hitt abban, hogy az öltözéknek elsősorban az embert kell “üzennie” a világ felé. Ki gondolná, hogy ez egy munkahelyen is érvényes, sőt, akár a karrierünk szempontjából is meghatározó lehet? Meggyőződésem, hogy aki mondjuk egy marketing prezentációra, az előírt öltöny mellé fel mer venni egy, az átlagnál leheletnyivel merészebb, egyedibb nyakkendőt, vagy a fehér helyett egy halványzöld, bézs, esetleg hosszanti csíkos inget, az nemcsak azt sugallja, hogy jó munkaerő, aki az öltözködésben is megbízható és szabálykövető, hanem azt is, hogy van benne kreativitás, lendület, egy kis kockázatvállalási kedv. Ez pedig épp az olyan kreatív területeken, mint a marketing vagy a PR, nagy előnyt jelenthet a főnökség szemében.

Mielőtt belecsempészünk egy kis eredetiséget – ha úgy tetszik, “fűszert” – a megjelenésünkbe, bizonyos tabukat nem árt tisztázni. Az öltözékünk semmiképp nem keltheti az elhanyagoltság, főként az ápolatlanság látszatát. Bármit is veszünk fel, az méretben tökéletesen illeszkedjen az alkatunkhoz. Egy szűk ing, amelyről kishíján lepattannak a gombok, egy bokánál “beroggyant”, túl hosszú nadrág, vagy épp egy slampos hatást keltő, hatalmas pulóver a munkahelyen is éppoly kiábrándító, mint a magánéletben. A testalkatunk nyilván meghatározza, mit szeretünk viselni, mi áll jól, sőt bizonyos mintákkal (a már említett hosszanti csíkokkal, szépen kivitelezett, gombsoros ingekkel, a sötét színekkel, az egyenes szárú, elegáns nadrágokkal) optikailag vékonyabbá, magasabbá is “öltözhetjük” magunkat, de a méret mindig passzoljon. Ez az elegancia, a rendezettség, vagyis az igazi stílus titka.

Alkalomhoz a forma

Ha a fenti szabályokat betartjuk, akkor viszont jöhet egy kis vagányság. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy üzleti tárgyalásra vagy csapat-mítingre pálmafás ingben vagy sortban kell begaloppozni, mindennek van határa. De egy délutáni, kötetlenebb szakmai beszélgetésbe bőven belefér egy színesebb, kreatívabb ing, egy sportosabb cipő (nem kifejezetten edzőcipő, csak egy lazább, formabontóbb fazon), vagy egy puha, elegáns szabású pulóver (a rénszarvast hagyjuk le róla, az csak karácsonyi partin, viccből ér). Sok munkahelyen, még a viszonylag merev, hivatalos helyeken is egyre elterjedtebb az úgynevezett “Jeans Friday” is, vagyis, hogy pénteken, a hét utolsó munkanapján nem ördögtől való farmerban bemenni, természetesen elegáns inggel, pulóverrel, és/vagy egy lazább zakóval.

Egyszóval: az adott kereteken belül merjünk élni a lehetőségekkel, a fantáziánkkal, a belső késztetéseinkkel. Azzal, amit felveszünk, bátran mondjuk el, “üzenjük meg” a világnak, a kollégáinknak, a főnökeinknek, hogy kik vagyunk. Bár egy munkahelyen mindenki egy csavar a gépezetben, egyéniségnek azért szabad lenni. Az öltözködést a hivatalos elvárásokhoz igazodva is használhatjuk arra, amelyre évszázadok divattörténelme tanított meg minket: az önkifejezésre.