„Számomra életmentő a színház"
Meseterapeuta lett Szervét Tibor
Évekig úgy választottam darabot, hogy mindegy, mi az, de ő benne legyen. Láttam drámai szerepben, polgárpukkasztó előadásban és zenés komédiában is. Most viszont egy olyan arcát mutatja meg Szervét Tibor, amelyiket eddig nem ismerhettük. Az interjú még a színházak lezárása, illetve az Illatszertár bemutatója előtt készült.
- Bocsánat, hogy kicsit késtem, elhúzódott az Illatszertár próbája.
-
Szereti ezt darabot?
- Jobbára igen.
-
Jobbára?
- Hát nincs olyan darab, amit az ember fülétől a farkáig, tokkal-vonóval szeret. Mindegyikben van valami bibi. Ebben mondjuk, alig.
-
Tényleg nincs olyan darab, hogy tokkal-vonóval? Mert az Anconai szerelmesek – amit tizenegyszer láttam a Radnótiban – nekem az volt. Minden együgyűségével is 100/100.
- Na igen, az valóban az volt. De látja; „minden együgyűségével” – ezt mondta. Inkább úgy mondom, hogy az előadás volt 100/100. Mert a színdarab az más, mint az előadás. A darab a nyersanyag, hogy milyen előadás lesz belőle, az sok tényezőtől függ. Az Anconai igazán szerencsés csillagzat alatt született. Mi is nagyon szerettük és a nézők is. Kétszáz előadást ment és beszéltük is a többiekkel, hogy alighanem életünk végéig játszhatnánk, csak a címet kellene módosítani Anconai szenilisekre.
-
Akkor van esély arra, hogy az Illatszertár is egy kivételes előadás lesz, mert itt viszont maga a mű is remek, vagy nem?
- Szerintem is nagyon jó. Persze, hogy mi sikerül, mi nem, azt előre egyáltalán nem lehet megmondani, meg babonából is faramuci lenne erre fogadásokat kötni, de jók az előjelek. Mi szeretjük, a rendező jól ismeri, de hogy a nézők szeretik-e majd, azt nem lehet tudni.
-
Volt már olyan, hogy valamiről azt gondolták, siker lesz, de nem lett?
- Fordítva inkább igaz. Ha már az Anconai felmerült, ott például, amikor még csak az összpróbánál tartottunk, az valahogy nem adta a formáját. El is uralkodott rajtunk a rémület, hogy talán hülyeséget csinálunk és utálni fogják? Aztán az első főpróba, ahol már nézők is voltak, és lám, a figyelmük, a nevetésük, a reakcióik teljesen helyre rakták az összes döccenőt, és ahogy az imént beszéltük, óriási siker lett.
-
Az Illatszertárt látta színházban? Esetleg filmen? És most nem a Szerelem hálójában-ra gondolok, – amiben én nem igazán érzem, hogy az Illatszertár adaptációja lenne – , hanem arra a régi tévéfilmre, amiben Bodrogi Gyula játszotta Hammerschmidtet. Meg aztán sokáig ment a Centrálban is.
- Igen, emlékszem rá, hogy ott játszották, de valamiért nem, egyiket se láttam.
-
Ez talán nem is baj. Bár nem tudom, befolyásol-e bármit, ha találkozik egy másik megközelítéssel. Zavaró ez, vagy nem?
- Nem igazán. Az néha meg tudja nehezíteni a dolgot, ha valami rettentően jól sikerült alakítás után kell egy adott szerepet eljátszani, mert akkor mi a fenét tud hozzátenni az ember, ha teljesen egyetért azzal, ahogy az elődje játszotta? Persze lehet ez akár inspiráló is, hogy: ’aha ő így csinálta, de azt meg nem vette észre hogy…, én meg észrevettem’.
Facebook hozzászólás
Hozzászólás zárolva.