Egyedi látásmód, technikai tudás és szenvedély Milan Radisics képein

 1999 augusztus 11-én kezdtem el hivatalosan fotózni. Azért tudom ezt ennyire pontosan, mert akkor volt a teljes napfogyatkozás. Erre az alkalomra nagyon sokat készültem. Vettem egy komoly objektívet, állványt és koncentráltam az eseményre annak tudatában, hogy csak két percig tart. Minden tudást bele kellett sűríteni abba a két percbe. Akkor éreztem egy nagyon erős, spirituális energiát, üzenetet. Három bolygó, a Hold, a Föld és a Nap sorakoztak egy vonalba, más volt az energiája az egész gravitációs mezőnek. Felemelő érzés volt. Attól kezdve tudatosan fejlesztettem magam, elképesztően sok energiát fektetem bele, de a gyakorlás volt a mindennek a kulcsa. Ennek már 22 éve, azóta is tanulok, kísérletezek.

Közben működtetted saját reklámügynökségedet, megbízásokat teljesítettél, a marketingből éltél. Mikor billent a mérleg végérvényesen a fotózás felé?

50 éves koromban. Akkor feltettem magamnak azt a kérdést, amit sokan nem mernek, hogy ki is vagyok én? Végiggondoltam, hogy az elmúlt 30 évben alkottam ugyan, de főleg ügyfeleknek, jórészt a partnereim igényeit elégítettem ki. Szerettem volna megmutatni, ami bennem van, amit én látok, amit én átélek. Készítettem autó- és ételfotókat, nagy ipari olajipari vállalat imázsfotóit. Igyekeztem minden műfajban a maximumot nyújtani, ezért mindenevő fotósnak is mondanám magam. Azonban a természet az, ami a legjobban inspirált. Arra jutottam, hogy én a természet és az ember kapcsolatát szeretem fotózni. Az ember és a természet interakcióját akarom megmutatni. Felhívni a figyelmet arra, hogy van egy bolygónk, amit ajándékba kaptunk, és élni kell rajta, mint egy bérházban. Mi viszont nem ezt csináljuk, hanem kihasználjuk a saját kényelmünk érdekében. Pusztítjuk, majd sopánkodunk, hogy veszélyben az életünk. A fotóimmal a felelősségünkre akarom felhívni a figyelmet.

Ez a szándék fordított a dróntechnológia felé is?

Amikor fotózok, minden körülményt kizárok. Nem gondolkozom a múlton, vagy, hogy mi lesz holnap, csak a jelenben vagyok. Figyelni kell a fényekre, a pillanatra, a fényképezőgép beállításra, élességre, csak erre koncentrálok, jelen vagyok. Amikor drónozok, akkor ez hatványozódik, hiszen a drónnál sokkal több paraméter van, amire figyelni kell: a szél, az akkumulátorok, a magasság, a környező zajok, a kompozíció, a távolság, az ujjam mozgatása az irányítón. Ezek mind arra kényszerítenek, hogy még mélyebben átéljem a pillanat varázsát. Ha pedig a felvétel jól sikerül, az olyan adrenalin löket, ami szinte függőséget okoz, bevonzza az embert.

A drónnal készült képeid már-már festményszerűek, mégis, legtöbbször a világ rútságára, hibáira hívják fel a figyelmet. Ebben tudatosság van?

A derékszögből lefele nézés, az a földről egy absztrakt képet mutat. Ám ha belemélyedünk, akkor látjuk a részleteket, hogy ez nem absztrakció, hanem a valóság. Én kifejezetten ilyen absztrakt jeleneteket keresek. Legyen benne szépség, mint egy művészeti alkotásban, és mutasson tükröt, tegye láthatóvá, hogy fölülről minden nyoma látszik az embernek, ez pedig gyakran ijesztő. Olyan problémákra mutatnak rá ezek a felvételek, amiket az emberek testközelből nem vesznek észre, vagy nem akarnak észrevenni.

A legutóbbi Magyar Sajtófotó Pályázaton több munkád is rangos helyezést ért el. A Természet és tudomány kategóriában első helyezett lett a Fáklyákkal a fagy ellen című sorozatod, ami Závodon készült. Hogy kerültél oda?

Tavaly áprilisban olvastam arról, hogy kemény éjszakai fagyok várhatók, amik ellen van egy extrém védekezési mód. A gazdák tüzeket gyújtanak a virágzó gyümölcsfák között. Kíváncsi lettem, telefonáltam néhány ismerősömnek, így jutottam el Závodra. Este tízre már kint voltam az ültetvényen, és egész éjszaka fotóztam ahogy hatalmas mécseseket gyújtanak, azokkal melegítik a levegőt.

Egy hő és füstburkot képeznek a parcella fölött, így védik a fákat és a leendő termést a fagytól. Másnap derült ki, hogy rekord hideget mértek azon az éjszakán. Ez a sorozat is a szélsőségekre hívja fel a figyelmet. Tönkretesszük a bolygó klímáját, majd heroikus küzdelmet vívunk azért, hogy a következményeit enyhítsük.

A hazai elismeréseken túl a neved már nemzetközi szinten is ismert, világszerte népszerű magazinok közlik a képeidet. Mire vagy a legbüszkébb ezek közül?

Arra mindenképp, hogy tavaly és tavaly előtt is az amerikai sajtófotó pályázaton bekerültem az öt legjobb közé. Már egyszer is bekerülni ebbe a körbe óriási dolog, de kétszer egymás után! Nyilván ez erősítette a pozíciómat a különböző képügynökségeknél, akik a képeimet felkínálják a kiadóknak. Nagyon örülök a hazai Sajtófotó fődíjának is, amelyet 2019-ben nyertem el. A Daily Mail két évvel ezelőtt, amikor a vizekről készült sorozaton dolgoztam, egy hónapon belül kétszer is lehozta a képeimet különböző rovatokban. A Davosi Világgazdasági Fórumon, hatalmas projektorokon vetítették a képeimet. A légi felvételeimet több mint ötven országban közölték Perutól Japánig. A National Geographic magyar kiadásában egy éven át saját rovatom volt, de szeretném, ha majd készíthetnék anyagot az amerikai magazinba is. Ezek mind fontos elismerések, amik arra inspirálnak, hogy új terveket valósítsak meg.

Mi az a téma, ami most foglalkoztat?

Szeretném a szarvasok intim életét fotókon megmutatni. Nem 18-as karikára kell gondolni! A mindennapjaikat próbálom lencsevégre kapni, ami nagyon nehéz feladat. Egyrészt nincs olyan sok szarvas, hogy lépten-nyomon találkozzunk velük, másrészt óvatos állat, több száz méterről észreveszi, ha ember közelít, és már ott sincs, ráadásul éjszaka mozognak. A Vértesi erdőben van egy házikóm, és rengeteg időt töltök ott az utóbbi időben. Lehetőségem volt megfigyelni, hogy a szarvasok merre járnak. Addig pedig, míg a közelükbe férkőzhetek, egy rókán gyakorlok.

Vértesi Vuk?

Igen, a házam udvarában rendszeresen meglátogat egy róka. Bár nem szarvas, de vadállat. Az ablakból figyeltem, hogy reagál a fényképezőgép kattanására, a vaku villanására, mikor mozog, merre szalad el, mire figyel, hogyan viselkedik, és így a rókáról egy gyönyörű sorozat készült. Érdekes, intim részleteket sikerült megörökíteni nagyon látványos képeken. Ez a bevezetője annak, hogy a szarvasokról is hasonlóan bensőséges felvételeket tudjak készíteni.

Meddig akarod ezt csinálni?

 Amíg erőm van hozzá. Szerencsés vagyok, elképesztő alkotási energia van bennem. Ha kell, akkor a házat barkácsolom, fűrészelem, csinálok teraszt, asztalt, ablakot cserélek, üvegezek. Este pedig megyek ki az erdőbe, sokszor egész éjszaka fotózok. Szenvedély, egyedi látásmód és szerencse, ha ezek megvannak, az kulcs sikerhez.