Shirley ötvenedszer lép deszkára
Félszázadik előadásához közeledik az utóbbi évadok egyik legsikeresebb darabja, a Shirley Valentine. A monodráma címszereplője, Majzik Edit május 12-én, pénteken ötvenedszer bújik a rapszodikus és titokzatos Shirley bőrébe, aki úgy dönt, szakít addigi sivár, egyhangú életével, és ad egy utolsó esélyt magának, hogy fiatalkori vágyait beteljesítse. Az előadás premierje 2014. március 7-én volt a Horváth Árpád Stúdiószínházban. A már három évada műsoron lévő produkció a tervek szerint a közeljövőben is repertoáron marad.
A darab rendezője, Árkosi Árpád szerint Shirley Valentine-t valójában soha nem ismerhetjük meg, hiszen őt szemlélve önmagunk lelki karaktereit éljük meg, az ő elvágyódásai és illúziói ugyanazok, amelyeket mi is titkolunk. A fergeteges színészi alakítás, a tartalmas, a nézők fantáziájára is építő színházi élmény, a látványos díszlet és a fülbemászó zene teszi a Shirley Valentine-t méltán népszerű előadássá. A május 12-i, pénteki előadás után 21 óra 10 perctől a produkció alkotóit köszöntik a Csokonai Színház vezetői.
A darab címszereplője, Majzik Edit a Shirley Valentine-ról:
„Pontosan emlékszem arra a napra, amikor este, kutyasétáltatás közben megcsörrent a telefonom és beleszólt Meryl Streep. Hahaha. J Ráckevei Anna volt az, aki megkérdezte, ráérek-e egy kicsit, mert az én barátnőm – Oláh Zsuzsi – mégsem tudja elvállalni a Shirley Valentine cím- és fő- és egyáltalán egyetlen szerepét. Épp tíz hónapja nem volt színház a fejem felett és épp „civil” munkám is befejeződni látszott, úgyhogy mondtam neki: éppenséggel ráérek! Persze gondolkodni csak a vállalás után kezdtem. Felhívtam Zsuzsit, hogy tudjam, érett döntést hozott-e. Azt mondta, azt.
Aztán tovább gondolkoztam. Szeretek egyedül a színpadon? És ha már egyedül, szeretem, hogy ezzel a nővel állok ott egyedül? Hol is? Debrecenben. Hat év távollét után. Nem akartam, hogy mindezeknek jelentősége legyen. Csak játszani szerettem volna, ha már így alakította a gondviselés. A próbafolyamat bár szűkre szabott, de annál intenzívebb volt, kevésszer próbálok ennyire el- és felszabadultan!
És a találkozások: Árkosival évek óta nem, de valahogy még mindig értettük egymást, Laczó Zsuzsi, aki a férjem örökös táncpartnere, Lezó Ádám, aki kis kölökként a lábam körül szaladgált a fodrásztárban, most meg olyan agya van, hogy simán lejátszaná helyettem az előadást!
Léka Dóri, akiben annyi humor, annyi finomság, ész és precizitás van, hogy csak imádni lehet, Bettuska, aki ezelőtt húsz évvel is öltöztetett, aki mindig tudja mit felejtek el, aki tudja, hová tegye a zsepijeimet, a szemüvegeimet, a vizemet, Karl Jocó, aki miatt nekem soha nem kell ellenőriznem a kellékeimet, és akivel csodálatosan kialakult mantráink vannak előadás előtt. Zoli és Feri, akik arra vannak kárhoztatva, hogy minden előadást megnézzenek, Tündike, aki olyan jó ember és annyi szeretettel vesz körül, hogy a szívem facsarodik, Enci, aki gondoskodik a loknijaimról és elvisel, a műszakis fiúk – Picurim vezetésével –, akik azért az utolsó pillanatra mindig összerakják a konyhámat! És ott van Árkosi Szabi, aki alám zenélt, és Kiss Trixi, aki miliőt varázsolt körém és rám!
Szóval nekem ez az ötvenedik hatalmas érzelmi megrázkódtatás, mert ezekkel az emberekkel a világ végére is elmennék, nem beszélve arról, hogy – azt hiszem – Shirleynek köszönhetem, hogy újra OTTHONRA leltem Debrecenben!
Hozzászólás zárolva.