Gondolatok egy pohár bor mellett
Minden probléma egy lehetőség
Kocsis-M. Brigitta műsorvezető, újságíró. Vagy ahogy ő mondja: „hivatásos mesélő”. Mert bármit csinál, valahogy mindig ott köt ki, hogy történeteket mesél: a televíziós és újságírói munkája során, a BorPortré interjúk alatt, az általa tartott képzéseken vagy éppen akkor, amikor verseket, novellákat ír. Vallja, hogy az élet történetek szövevényes hálója. Erről elmélkedik hétről-hétre egy pohár bor mellett. Ezen a héten arról, hogy minden probléma tulajdonképpen egy lehetőség, a fejlődés kulcsa.
Szerintem a pozitív pszichológia – ha rosszul értelmezik – többet árt, mint használ. Mosolyogjak, ha fáj? Mutassam, hogy minden rendben és tömjem tele a közösségi oldalaim képmutató motivációs fotókkal és idézetekkel? Rakjam ki minden nap, mennyire jól érzem magam itt vagy ott a barátaimmal egy szakítás után, vagy posztoljak cuki családi képeket a feleségemmel és a gyerekeimmel, miközben ezerrel pörgetem a WC-n a Tindert? Hát ebben aztán nem sok fejlődés, önelfogadás és megdolgozás van…
Persze, lehet ezt tenni. Lehet elfojtani, a problémát lesöpörni az asztalról, hátha elmúlik. Majd ha összeházasodunk, már biztos nem akarok mást, akkor megkomolyodom. Majd ha jön a második gyerek, olyan jó lesz a kapcsolatunk, mint amikor az elsőt vártuk izgalommal. Majd ha végre nekem is olyan menő autóm lesz, mint a haveromnak, meg annyi kocka a hasamon, akkor igazán boldog lehetek. Majd ha műsorvezető leszek, akkor nyilván nem lesznek már problémáim az önbizalmammal, jó csaj leszek végre… ugye, ismerős?
Van egy mondás, ami szerint „nincs olyan probléma, amit ne lehetne megoldani, amíg még kicsi”. De hát egy kicsi problémát olyan könnyű a szőnyeg alá söpörni! Nem is olyan fontos az. Másnak is szar. Jó lesz ez így, majd elmúlik. Csak ne beszéljünk róla. Sőt, ne is gondoljunk rá. Aztán a probléma csak nő, nő, növekszik és egy ponton annyira elviselhetetlenné válik, hogy kirobban – és akkor valami olyat teszünk, ami minden, csak nem konstruktív. Amikor már szétfeszülünk belülről és csak egy kis megkönnyebbülést akarunk – bármi áron.
Tulajdonképpen az a baj, hogy azt hisszük: a boldogság jár. Hogy egyszer csakugyan eljön az a pont, amikor áttépünk valami képzeletbeli célszalagot és onnantól jön az öröm, a megelégedés, a szerelem, a gazdagság. Csak addig kell valahogy kibírni. Pedig az élet nem ilyen. A kapcsolatok sem. MINDIG van probléma. Jobb, ha ezzel megbarátkozunk. A kérdés csak az, igyekszünk-e ezeket még kicsiben megoldani, hogy ne feszítsék szét az egészségünket, a kapcsolatainkat és mindenestül az egész életünket? Vagy szépen betesszük őket hátra, a kispolcra, ahol nem látszanak, aztán hízzanak kedvükre…
Hozzászólás zárolva.