Facebook hozzászólás
3 916

12 idézet Gandhi-tól, amin érdemes elgondolkozni

1869. október 2-án született Gandhi, eredeti nevén Mohandász Karamcsand Gandhi, indiai jogász és politikus. 1930-ban a Times magazin az év emberének válaszototta, mert vallási vezetőként nagyon sokat tett nem csak a hindukért, hanem az egész világért.

Gandhi látva, hogy Dél-Afrikában a fajüldöző kormányzat több tízezernyi honfitársával szemben  milyen politikát folytat, elhatározta, hogy küzdeni fog értük. Kidolgozta az erőszakmentes harc taktikáját. Ez nem passzivitás, hanem a legnagyobb fokú aktivitás, de nélkülözi az agressziót. Egyik része szerint, meg kell szegni az igazságtalan törvényeket, vállalva az ezért járó büntetést. Személyes példamutatása, erkölcsi ereje, emberi tisztasága egyre több embert nyert meg az elvnek.

Gandhi Foto: Wikimedia

Gandhi gudzsaráti kasztnév: banija, vagyis a kereskedők egyik kasztjába tartozott. Későbbi nevét híveitől kapta; a Mahátma szanszkrit szó, jelentése: „Nagy Lélek”. Ezen a néven ismeri őt az egész világ, s vált a békés ellenállás jelképévé. Öt különböző évben is jelölték a Nobel-békedíjra, ennek ellenére sosem kapta meg. Bár Gandhi erőszakmentesen harcolt az elnyomók ellen, őt magát többször megpróbálták megölni a hindu nacionalisták.

Jöjjön néhány csodás idézet Gandhi-tól, akinek szavain mindig érdemes elgondolkozni.

„Kétféle hatalom létezik. Az egyik a büntetéstől való félelemmel éri el a célját, a másik szeretetteljes cselekedetekkel. A szereteten alapuló hatalom százszorta hatékonyabb és maradandóbb.”

A különbség aközött, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot.

„A hiedelmeid határozzák meg a gondolataidat, a gondolataid határozzák meg a szavaidat, a szavaid határozzák meg a tetteidet, a tetteid határozzák meg a szokásaidat, a szokásaid határozzák meg az értékeidet, az értékeid határozzák meg a sorsodat.”

„Jobb az erőszak, ha szívünkben indulat van, mint az a szelídség, ami csak a tehetetlenséget álcázza.”

„A szemet szemért elv vakítja meg az egész világot.”

Élj úgy, mintha holnap meghalnál, de tanulj úgy, mintha örökké élhetnél.

„Az összes aranyunk és ékszerünk sem képes csillapítani az éhségünket és oltani a szomjunkat.”

„Csak akkor beszélj, ha a csendnél értelmesebbet tudsz mondani.”

„A gyenge nem tud megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága.”





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!