Könyvklub: Ádám Veronika: Távolból őrzöm

Életforma könyvklub! Míg régebben elsősorban politikai, ma inkább gazdasági okokból keresnek maguknak új hazát az emberek, hogy azután ennek a nem könnyű feladatnak a pszichológiai kihívásaival más és más módon birkózzanak meg. Van, aki csak fizikailag él egy másik országban, a lelke otthon maradt, vagy tudatosan otthon tartja: kizárólag magyar újságokat olvas, magyar tévét néz, magyarokkal jár össze, magyar boltokban vásárol, és talán a környezete nyelvét sem tanulja meg. Más éppen ellenkezőleg, úgy dönt, angolabb lesz az angoloknál, hollandabb a hollandoknál, amerikaibb az amerikaiaknál, választott hazája legtökéletesebb állampolgára, aki nem hajlandó többé az anyanyelvét használni, sőt a gyerekeit sem tanítja meg rá. És persze létezik a középút, amikor valaki jól megtalálja a helyét az adott országban, beilleszkedik, karriert csinál, közben viszont a gyökereiről sem feledkezik meg, és körbeveszi magát a múltjára emlékeztető tárgyakkal.

Ádám Veronikának a tengerentúlon játszódó regényében sorra bukkannak fel a kinti magyarság képviselői, csupa sikeres, jómódú, művelt ember, akiket mégis ezer szál köt a szülőhazájukhoz sok évtizeddel azután is, hogy a zsidóüldözések elől menekülve megérkeztek az Egyesült Államok keleti parti nagyvárosaiba. Feri, aki folyton a magyar klasszikusokból vett idézetekkel vizsgáztatja a társaság tagjait. Sanyi, aki huszonévesen került el otthonról, mégis makacsul ragaszkodik hozzá, hogy kizárólag angolul beszéljen, és süketnek tettesse magát, ha magyarul szólnak hozzá. Földesék, akiknek amerikai otthonát csupa Budapestről utánuk küldött meisseni porcelán, Csók István kép, Munkácsy-rajz díszíti. És persze a főszereplő orvosnő, Edit, akinek az elbeszéléseiből a narrátor Roni – nyilvánvalóan a szerző alteregója – megismeri a közép-európai zsidó család tagjainak fájdalmas történetét.

Mint az utószóból kiderül, a könyv részben valódi sorsokon és eseményeken alapul. Mégsem dokumentumregény, hiszen a szerző fantáziája font köréjük történetet. Ádám Veronika, a Széchenyi- és Prima Primissima díjas kutatóorvos, egyetemi tanár és akadémikus a saját élményeit is felhasználta a regényben, utazásokról, munkahelyekről, kollégákról, kalandokról, találkozásokról. A regénynek különleges ízt ad, hogy a tudós éles szemével, higgadtságával, kíváncsiságával szemléli az eseményeket, miközben a született mesemondó szenvedélyével és feszültségteremtő erejével mesél.