Harctéren a vadvilág – Ezt látnod kell!
Hogyan találhat magának menedéket Európa egyik legveszélyeztetettebb hüllője épp egy magyarországi katonai lőtéren? Miért fontos, hogy ezen a kiképzőhelyszínen a honvédség is kiemelten figyeljen az állat- és növényvilág megőrzésére? A természetvédők és a Honvédelmi Minisztérium hat évvel ezelőtt összefogtak, hogy megóvják a páratlan természeti értékeknek otthont adó Turjánvidéket.
Eredményes volt az a hat éven át tartó élőhely-rehabilitáció, amely hazánk második legnagyobb aktív katonai lőterén zajlott. A természetvédők és a honvédség közösen igyekeztek megóvni a Turjánvidéket, ahol a veszélyeztetett rákosi vipera is él. Az Európai Unió által támogatott LIFE projekt vezetője a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, partnerei a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. és a WWF Magyarország.
A Táborfalvai Lő- és Gyakorlótér 1876 óta a hadsereg kiképzőhelyszíne, és bár nem valószínű, hogy a harcászatról a természetvédelem jut eszünkbe, a Turjánvidék ezen, a látogatók és intenzív mezőgazdasági tevékenység előtt elzárt része mégis a katonai jelenlétnek köszönheti, hogy egy ilyen nagy, egybefüggő területen fennmaradtak az Alföldre egykoron jellemző élőhelyek.
A 7300 hektáros Natura 2000 területrész mélyebben fekvő, északi felén éger-kőris láperdők, zsombékosok, láprétek alakultak ki.
Ez a vizes, néhol süppedékes, nehezen járható növényzet a „turjános”, amelyről az egész vidék a nevét kapta. A déli, szárazabb részen homokpuszta gyepek, borókás-nyárasok, pusztai tölgyes foltok fordulnak elő, sok értékes növény- és állatfajnak nyújtva menedéket.
Óriás útifű, szarvasbangó, bütyköshátú ormányosbogár, magyar futrinka, túzok, ürge él itt, hogy csak néhányat említsünk közülük. Az eddig előkerült védett fajok száma több mint 300! Ez azért is rendkívül fontos, mert az ember tájátalakító tevékenységének eredményeként mára kevés maradt az Alföld eredeti élővilágából.
A Turjánvidék azonban komoly veszélyeknek van kitéve. A kevesebb, kiszámíthatatlan eloszlású csapadék és a vízelvezetés miatt az élőhelyek kiszáradnak, az özönnövények – például a selyemkóró, az akác vagy a bálványfa – pedig szinte megállíthatatlanul terjednek, és olyan őshonos fajokat szorítanak ki, mint a homoki nőszirom és a fekete kökörcsin.
Itt él a mára a kihalás szélére került, így Európa egyik legveszélyeztetettebb hüllőjévé vált rákosi vipera is, amelyet a számára kedvezőtlen mezőgazdálkodási tevékenység és a gyűjtők tizedeltek meg.
Az Európai Unió támogatásával, a LIFE+ projekt keretein belül 2011-ben megkezdődött a terület helyreállítása, az ismert veszélyeztető tényezők felszámolása. Az agresszíven terjedő özönnövényektől 1200 hektárnyi homoki gyepet tisztítottunk meg, amelyekre visszatérhetnek a ritka, védett fajok. A vízhiány enyhítésére a projekt keretében vízügyi műtárgyak épültek a területet behálózó csatornákra, melyek segítik a lehulló csapadék megtartását.
A nedves rétek nagy részén pedig kaszálás helyett most már ismét szarvasmarhák legelnek, így a változatos gyep megfelelő búvóhelyet biztosít a rákosi vipera részére, valamint a fő táplálékát jelentő rovarok – a sáskák, tücskök, szöcskék – számára.
A több évig tartó projekt során végül elkészült egy zónatérkép, amelyben kijelöltük, hogy hol milyen katonai tevékenység végezhető – a fiókanevelési időszakban egyes részeken például szigorú szabályokat vezettek be annak érdekében, hogy a madarak zavartalanul fészkelhessenek. A természetvédelem és honvédelem együttműködésének köszönhetően sokkal több információ jut el a területet használó katonákhoz a természeti értékekről, ezért hatékonyabban tudják megőrizni azokat.
Hozzászólás zárolva.