Facebook hozzászólás
112

A Disney mellett több hollywoodi stúdió leállította új filmjei oroszországi forgalmazását

Ők is szankciókhoz folyamodtak az orosz invázió miatt.

Több nagy hollywoodi stúdió, köztük a Disney, a Warner Bros. és a Sony is leállította hétfőn új produkcióinak oroszországi forgalmazását az Ukrajna ellen indított orosz invázió miatt.

Oroszország múlt héten támadta meg Ukrajnát, ahol azóta is folynak a harcok. Sok nemzet és szervezet és cég fejezte ki tiltakozását. Most a filmforgalmazó stúdiók is szankciókhoz folyamodnak.

A hollywoodi stúdiók közül a Variety.com cikke szerint elsőként a Disney jelentette be, hogy lemondja összes új produkciója oroszországi forgalmazását, köztük a Pixar stúdióban készült animációja, a Pirula Panda bemutatását, amelyet március 10-től játszottak volna az oroszországi mozik. A stúdió döntését közleményében az Ukrajnát lerohanó indokolatlan invázióval és az ennek nyomán kialakult menekültválsággal indokolta. Hozzátették: civil partnereikkel a menekülteknek nyújtott sürgős segítség és egyéb humanitárius támogatás biztosításán dolgoznak.

A WarnerMedia közleményében úgy fogalmazott, hogy az ukrajnai humanitárius válság fényében nem forgalmazza Oroszországban a Warner Bros. stúdióban készült Batman című filmjét. Az új Batman filmet péntektől játszottak volna az orosz mozikban. Mint hozzáfűzték: figyelemmel kísérik a helyzetet, reménykednek a tragédia gyors és békés megoldásában.

A Sony Pictures szintén hétfőn jelentette be, hogy az Ukrajnában zajló harcok és az ennek következtében a térségben kialakult bizonytalanság és humanitárius váláság miatt mások mellet a Morbius című Marvel-produkciója forgalmazásának felfüggesztését tervezi Oroszországban. A Marvel égisze alatt a májusi bemutatót kapott Doctor Strange folytatása is érintett lehet.

Az öt nagy hollywoodi stúdiót és a Netflix streamingszolgáltatót képviselő amerikai Mozgókép Egyesület (MPA) közleményében leszögezte, hogy „az MPA a nemzetközi közösséggel együtt kiáll a jogállamiság fenntartása mellett, és elítéli Oroszország ukrajnai invázióját”.

A tagvállalatok nevében támogatásukról biztosították Ukrajna kreatív közösségének tagjait, „akik – mint minden ember – megérdemlik, hogy békében éljenek és dolgozzanak” – idézte a Variety.com cikke.

forrás: MTI

Ezt is olvasd el:


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

KUL-TOUR

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!