Ferenc pápa szerint a szentek megoldást mutatnak háborús időkben is
A pandémia óta most volt először szentté avatás, amit Ferenc pápa végzett el a Szent Péter téren.
Korunk szentjeit a feszültséggel és háborúkkal teli mindennapok hőseinek nevezte az egyház, a politika és a társadalom számára is Ferenc pápa vasárnap, a Szent Péter téren bemutatott kanonizációs misén, amelyen többek között a francia Charles de Foucauld-t, a holland Titus Brandsmát, az indiai Devasahayam Pillait, avatták szentté.
Ferenc pápa a szentté avatási misét követő beszédében kijelentette: miközben „a világban nő az egymás közötti távolság, erősödik a feszültség és háborúk pusztítanak, az új szentek ösztönözzenek megoldást elsősorban azok szívében és elméjében, akik nagy felelősségű pozíciót töltenek be, és főszerepet nem háborúban, hanem békében kell vállalniuk”.
Az egyházfő a pandémia két és fél éve után első alkalommal tartott szentté avatást.
A Szent Péter téren zajlott ünnepi misén vatikáni adatok szerint 45 ezren vettek részt közöttük az új szentek országainak és városainak küldöttségei. Jelen volt az olasz államfő Sergio Mattarella, a francia belügyminiszter Gérald Darmanin, a holland külügyminiszter Wopke Hoekstra, az indiai kisebbségekért felelős miniszter Gingee K. S. Mathan, valamint Bouabdellah Ghlamallah az algériai legfelsőbb iszlám tanács (HCI) elnöke.
Ferenc pápa tíz új szentet avatott, akit korábban már boldoggá nyilvánítottak: öt olasz, három francia, egy holland és egy indiai van közöttük. Az olaszok, köztük két pap és három szerzetesnő, mindannyian más és más szerzetesrendet alapítottak. Szentté avatták a szegények védelmezőjeként ismert, 1901-ben pappá szentelt Charles de Foucauld-t. A francia szerzetest Ferenc pápa példaképnek nevezte a Mindannyian testvérek kezdetű 2020-as enciklikájában.
Ki volt Charles de Foucauld?
Charles de Foucauld jómódú családban született, és a katonai pályát választotta, amely Algériába vezette. Később szerzetesként ugyanott élt remeteként a sivatagban. Közelről megismerte a muzulmán vallású tuareg nép tagjait, kiadta az első francia-tuareg szótárt. 1916-ban rablóbanda támadásában veszítette életét. Halála után alakult meg a követői alkotta Jézus Kistestvérei rend, amelynek később női ága is létrejött. Charles de Foucald-t 2005-ben avatta boldoggá XVI.Benedek pápa, aki a francia szerzetest az egyetemes testvériség példájának nevezte.
Hozzászólás zárolva.