Vajon ismersz olyan lányt, akitől erőszakkal vették el a szüzességét? Biztosan nem?

Honnan jött a téma? Miért erről ír egy író az első regényében?

Nem ez az első regényem, sőt, igazából az írások időrendi sorrendjét tekintve ez az utolsó. Mégis ezt választottam, amikor arról volt szó, hogy melyik történet jelenjen meg elsőként. Én milliméter pontosan meg tudom mondani, mikor lett rendkívül fontos nekem ez a téma. A ’90-es években a szex sem, a nemi erőszak meg pláne nem volt központi téma. Nem azért, mert nem volt, hanem mert senki nem beszélt róla. Amikor középiskolás koromban egy barátnőm, akit még csak pár hónapja ismertem, elmesélte, hogy mi történt vele kislány korában. Én teljesen tapasztalatlan lányként értetlenül visszakérdeztem vagy kétszer, nem voltam képes felfogni, amit mondott. Az egyik rokona kislány korában többször is megerőszakolta. Amikor megkérdeztem, hogy mire emlékezik, azt mondta, hogy például erre a mondatra: „vedd be a szádba, úgyis egész életedben ezt fogod csinálni”. Amikor felocsúdtam az első sokkból, bátortalanul megkérdeztem, hogy ez mégis mikor történhetett. „Szerintem már iskolás voltam” – válaszolta. Na, azt hiszem, ez a beszélgetés volt a gyökere az Egy képen sem voltál rajta című könyvemnek.

Ezek szerint nincs személyes vonatkozása?

De, sajnos van. A kemping mellett, ahová évtizedeken keresztül jártam a családommal, egyszer megtámadott egy fiú. Nem idegen volt – az ismerős ismerőse, ahogyan ma már hívom. Mivel sok éven át jártunk oda, volt egy srác, akinek ott volt nyaranta egy vállalkozása. Ennek a fiúnak a haverja hívott el sétálni a partra – és próbált megerőszakolni engem. Nem jártam olyan rosszul, mint Laura, de sok mindent megváltoztatott. És az azóta eltelt évtizedek során számtalanszor feltettem magamban a kérdést, hogy vajon mi lett volna velem, ha sikerül neki? Én megúsztam azzal, hogy egy hétig kék-zöld voltam. De milyen lenne az életem, ha nincs ilyen „szerencsém”? Ezt írtam meg.

„Mert arra ugyan vágytam, hogy Anyu tudja, mi történt, de nem tudtam elképzelni, hogy kimondom ezeket a szavakat. Megerőszakol, fájt, féltem, tehetetlen, kiabáltam, megütött, nem akartam. Egy idő után elfogadtam, hogy nem tudok beszélni róla, tehát az én dolgom marad.”- mondja Laura a regényben.

Egy gyerek, márpedig egy 14 éves lány még gyerek, sokszor nem biztos benne, hogy elég fontos-e a problémája. Én úgy gondolom, hogy Laura nem csak a fiúnak az áldozata, aki megtámadta. Pont annyira áldozata a saját hallgatásának, és a szülei tétlenségének. De az embernek nem csak szülei vannak: mindenkinek, aki végignézte ezt a zuhanórepülést, kényelmesebb volt Laura viselkedését sima kamaszkori lázadásként elkönyvelni.

Kinek, kiknek szól a regény?

Ez érdekes kérdés. Mert ha azt szeretnéd tudni, szerintem kik fogják megvenni, akkor a felnőtt nőket emelném ki. Viszont nagy vágyam az, hogy rajtuk kívül férfiak, apák is olvassák, és ami talán a legfontosabb lenne: fiatalok, gimnazista korúak, akiknél jobban szerintem senki nem értheti meg Laurát. Nagyon fontosnak tartanám, hogy ez a korosztály tanuljon Laura esetéből, fiúk és lányok egyaránt. „Véget ért a nyár, és már nem lehetett otthon maradni, elbújni, be kellett menni a közé a rengeteg ember közé, látni a szemükben, amit én addig csak legbelül éreztem: hogy van bennem valami visszataszító.” Ki érezhetné át jobban ezt a mondatot, mint a tinédzserek?

Nemi erőszak – eléggé „divatos” téma, hogy így fogalmazzak. Nem fogják azt gondolni az emberek, hogy miért kell egy ezredik bőrt is lehúzni erről a témáról?

Nos, biztosan lesznek olyanok, akik így reagálnak majd. De én egy teljesen új, teljesen más nézőpontból közelítettem meg ezt a témát. Nem azon van a hangsúly, hogy Laurával mi történt azon a bizonyos estén a hetedik utáni nyáron, hanem hogy benne mi minden történt annak a negyedórának a hatására. Ez egy olyan rémálomvilág, amit szerintem nem csak azok tudnak megérteni, átérezni, akikkel történt valami hasonló. Ez a regény úgy ad erőt, hogy nem hazudik közben, semmiről.

Milyen érzés írónak lenni?

Egyelőre annyi történt, hogy írtam regényeket, és az egyik közülük megjelent. Remélem, egy nap igazi írónak érzem majd magam. Egyébként „civilben” szövegíróként dolgozom, és teljesen biztos vagyok abban, hogy ez a regény eddigi életem legfontosabb szövege.