Nem volt még olyan író a magyar irodalomtörténetben, aki a Halotti beszédtől a Nobel-díjas Kertész Imréig ilyen szisztematikusan jegyezte volna le a legfontosabb hazai műveket egy paródiakötetben. Ördögh Ottó megcsinálta, a könyvön kilenc hosszú év munkája van benne. A paródiák kiválasztott kegyelmi pillanatokban születtek, karácsonykor, húsvétkor és más ünnepekkor, amikor csak a műre tudott koncentrálni.

A szerző a kötelező irodalmakat vette górcső alá. Azért döntött így, mert 14 évig tanította a tárgyat, és volt ideje megfigyelni, hogyan lehet a gyerekekhez közelebb hozni egy művet.

– Tudatosan tanári kézikönyvet szerettem volna írni, amit szívesen forgatnak a tanárok és az olvasó diákok, mert utóbbiból egyre kevesebb van. Bár még csak két hónapja jelent meg, már most tudok olyan tanárokról, akik megvásárolták – mesélte Ördögh Ottó, aki a budapesti Altisz Alapítványi Gimnáziumban tanít, ahová több élsportoló, köztük Késely Ajna, Bernek Péter úszók és Piros Zsomborteniszező is jár.

Mint mesélte, az egyik kedvence Szerb Antal Pendragon legendájának paródiája, ami az ő könyvében az Earl Grey legenda címet viseli. Érzése szerint jól sikerült a Karinthy-paródia , a József Attila verselemzés-paródia és a Kertész-paródia is, utóbbi lett a könyv címadója is.

Az író azt tanácsolja a fiataloknak, a könyvet akkor érdemes olvasni, mikor az adott témát tanulják. Mint magyarázta, a tanárok értékes dolgokat mondanak el a művel kapcsolatban az órákon, de annak tükrében, hogy a gyerek otthon elolvassa a vicces változatot, egy kettős állapotba kerül.

– Érzi, hogy az irodalom milyen szép dolog, de azt is látja, hogy nem kell halálosan komolyan venni, lehet játszani vele. Rájön, hogy nemcsak az élet lehet az alapanyag, hanem az irodalmi mű is. Ha csak egy poén, egy jó gondolat megragad a fejükben, már megérte elolvasni – mondta.

Ördögh Ottó úgy érzi, hogy napjaink oktatási válságában az irodalmat legszívesebben kidobnák az ablakon a diákok. Nem fedezik fel, hogy az érzelmi intelligenciát fejlesztheti. A paródia segítségével növelik a távolságot, de ugyanakkor közelítenek is az irodalomhoz. Többet ér, mint egy verselemzés, ha már csak egy érzés is megszületik a diákban.

Munkája során azt vette észre, hogy a diákoknak a praktikus tudásra jobban szüksége van az elméletinél. Olyan kommunikációs készségekre, amik az életben majd segítik őket.

– Amikor ilyeneket tanítok, akkor a gyerekek szeme kinyílik. Eltávolodunk az iskolától, és nyitottabbá válnak. Egy diákom azt mondta, hagyjuk, ami a könyvben van, és beszéljünk arról, mikor és miért lesz szerelmes az ember, hogy oldjunk meg egy párkapcsolati problémát. Csillog a szemük, amikor nem a tananyagról kell beszélni – zárta szavait.