Amikor már üres marad a fészek…
Mikor a gyerekek kirepülnek a családi fészekből, kénytelenek vagyunk újraszervezni életünket. Ez persze nem annyira egyszerű, hiszen közben rettenetesen fáj, hogy elvesztjük csemeténket – még ha ez valójában nincs is így.
Ennek ellenére mindegy, mennyire vagyunk szomorúak, azt szeretnénk elérni, hogy a gyereknek könnyű legyen, és jól induljon önálló élete. Cikkünkben adunk néhány tippet, hogyan vehetjük kezünkbe az irányítást ahelyett, hogy csak hagyjuk megtörténni a dolgokat.
Még azelőtt keressünk elfoglaltságot magunknak, hogy a csemeték kiröpülnek. Menjünk vissza dolgozni, kezdjünk el megint tanulni, ha tehetjük, jótékonykodjunk. A tizenéves gyerekeket nem kell otthon őrizni, nyugodtan elmehetünk.
Tekintsük felnőttként a gyerekünkre. Egy tizenéves már nem kisgyerek, nyugodtan elbeszélgethetünk velük arról, hogyan képzelik ők a kapcsolatunkat, mit várnak tőlünk, hogyan tervezik a jövőjüket. Ebben aztán mi is segíthetünk nekik.
Tanítsuk a gyereket. Lehet, hogy neki sokkal nehezebb az elválás, mint nekünk, hiszen bizonytalan még az olyan dolgokban is, ami számunkra egyszerű. Tanítsuk meg fűzni, ha kéri, magyarázzuk el neki a banki-ügyintézés alapjait, tanuljon meg kereket cserélni a kocsiján. Ezek a praktikus dolgok jól jöhetnek a mindennapokban.
Szervezzünk búcsúbulit! Mikor a gyerek úgy dönt, hogy egyedül folytatja az életét, ne tragédiaként fogjuk ezt fel. Ugyanúgy megünnepelhetjük, ahogy egy születésnapot, vagy diplomaosztót. Kaphatnak esetleg olyan ajándékokat, amik jól jönnek majd a következő hónapokban – szakácskönyvet, szennyestartót, meg egy buszbérletet, hogy bármikor haza tudjon jönni.
Rendszeresen beszéljünk! Bár a gyerekek általában nem szeretnek lejelentkezni, hetente egyszer legalább beszéljünk velük, de a legjobb, ha látjuk is egymást. Lehet ez közös ebéd, vagy ha csak az kell, egy telefonhívás. A lényeg, hogy rendszeres legyen, és mindkét fél biztonságban tudja amásikat. Illetve hogy a csemete tudja, bármikor szólhat, ha bajban van.
Ezek a dolgok egyszerűnek tűnnek, de talán bonyolultabbak és nehezebbek, mint bármi más az életben. Szeretnünk kell annyira a gyerekeket, hogy megengedjük neki, hogy elkövessék a saját hibáikat. Meg kell küzdeniük a világgal, miközben mi abban bízhatunk, hogy felneveltünk egy embert, aki talpraesetten, okosan bármit képes megoldani. És ha szerencsések vagyunk, figyelhetjük őket eközben.
Hozzászólás zárolva.