Balatoni élmények!
El tudják képzelni milyen három gyerekkel egyedül elindulni a Balatonra? Eddig én sem tudtam, csak azt, hogy mennünk kell, és semmi pánik, apa jön utánunk. Hát már a csomagolásnál kisebb akadályokba ütköztem. Amit én bepakoltam , azt legkisebb (1,5 éves) lányom rendszeresen kipakolta a bőröndből, mert éppen azt játszotta, hogy az a vonat, és neki benne a helye. Meg persze a két testvérének is. Na jól nézünk ki, így nem egyhamar indulunk útnak. Kis idővel sikerült lebeszélnem a lurkókat erről a mókáról, már ők segítettek bepakolni, hát ez se volt sokkal jobb, de egy lépéssel előrébb voltunk. Végre indulásra készen álltunk, a kisbusz nyakig megtelt, pedig csak hat napról van szó. Ruhák, cipők, gyógyszerek, üdítők, játékok, kismotorok, úszógumi…és még sorolhatnám.
Utunk sem volt simának mondható, a három – bocsánat négy gyerek, -hiszen velünk jött a keresztlányom is – folyamatosan szórakoztatták egymást, sikítozás, visítozás és a játékok dobálása uralta az autót. Na ebből elég! Megálltam! Kiszálltam, és arra gondoltam, hogy most világgá megyek, de tényleg! Azon gondolkoztam, melyik a rövidebb, hazamenni, vagy tovább? Mire lenyugodtam, a gyerekek megszeppenve ültek a kocsiban, nem tudták, hogy mi bajom. (Na mi?) De végre csend volt!
Megérkeztünk, kipakoltunk, és irány a Balaton. Már én is kezdtem jól érezni magam, felszabadultam, és tényleg élveztem a vizet és a napsütést. Tényleg jó éreztük magunkat, szeleburdi gyermekeim még a hangomra is figyeltek, és betartottak minden szabályt.
Találkoztunk a barátainkkal, náluk is van két apróság, így aztán összejött a csapat! Amikor közölték velem, hogy vigyázzak, mert rengeteg a darázs, és minden nap több gyerek lépett bele, elfogott a félelem! Mit csináljak? Hogyan óvjam meg őket a darázscsípéstől? Leginkább az aggasztott, hogy középső lányom allergiás a darázscsípésre! Hú, ennek nem lesz jó vége! Így felszerelkeztem mindennel, amivel a segítségére lehetek. (sprayk, kenőcsök, és az életmentő kúp és szájspray) Szerencsére megúsztuk, nem volt riadalom!
Végre megjött apa, akivel megosztottuk a terheket, és tényleg hősiesen kivette a részét mindenből. Míg én elmentem a lányokkal az állatkertbe – ami nem volt hétköznapi esemény- Ő elvitte a fiunkat traktorozni és kombájnozni! Hihetetlen mennyi élménnyel lett gazdagabb, a lassan iskolás fiam! Fantasztikus élmény volt számára! (tényleg, én még soha nem ültem kombájnban! Ki kéne próbálni!) Azt érzem, hogy kezd tőlem elszakadni, és az édesapját tekinti példaképének! Ennek nagyon örülök, és büszke is vagyok rá! Jó példát követ!
Rossz idő ide, rossz idő oda, mi akkor is jól érezzük magunkat! A kismotorok állandóan terítéken voltak, utol sem lehetett érni őket! A gyerekek nem jöttek ki a szálloda medencéjéből, hideg vízből meleg vízbe ugráltak, pancsoltak. Amikor odajött a lányom és közölte, hogy „Anya, én annyira jól érzem itt magam!”, majdnem elolvadtam. Látni kellett volna a kis pirospozsgás arcát, a szája fülig ért, és látszott rajta, hogy mindjárt kibújik a bőréből. Édes egy boszi! A játszóházat is imádták, mindenki megtalálta a számára legkedvesebb játékot. Bevallom, hogy vittünk meséket, meg lejátszót, de egyet sem néztek meg a hat nap alatt. Ennek örülök!
Hozzászólás zárolva.