A félreismert finomság: pacal

Gyermeki elmém annak idején fel nem foghatta, hogyan tudta a boldog emlékezetű, bádogpultos (komáromi) Centrál étteremben apám megenni a pacalt, pedig akkor még nem is tudtam, miből készül, csak viszolyogtatott a bizarr, remegő, furcsa állagú húsdarabkák látványa. Az egykori talponálló helyén azóta egy biztosító márványpalotája pöffeszkedik, apám sincs már, én viszont megkedveltem a kérődző állatok húsos gyomorfalának feldolgozásával készült Ínyencséget.

Egy alkalommal marhavágásra voltam hivatalos egy csilizközi faluba kedves egyetemi cimborámhoz. A marhavágás nem olyan kedélyes szórakozás, mint a disznóölés. A szilaj sőrét két oldalról kötőfékkel tartják, miközben a tagbaszakadt mészáros a szeme közé sújt a taglóval, majd a térdre rogyó állat nyakát elmetszi egy kb. harminc centiméter pengehosszúságú Solingen késsel. Az áldozatot aztán felhúzzák egy állványra, és másfél-két óra alatt darabjaira szedik. Az egyetlen élvezhető dolog a marhavágás folyamán a véres aktus során nagy mennyiségben fogyasztott házi pálinka. Itt kínáltak először jóféle pacallevessel a háziak, s részben talán a hideg ellen fogyasztott védőital hatására, részben a háziasszony iránti köteles tisztelet okán nem mertem visszautasítani a karimáig szedett gőzölgő trutymót. Előítéleteimet levetkőzve sikerült megbizonyosodnom róla, hogy a pacal nagyon finom, azóta szorgalmasan járom e finomság lelőhelyeit – egy asztaltársam neologizmusával élve -, a "pacaldákat".

Szerencsére van egy a szerkesztőség közelében is, a vásárcsarnok oldalában. Az intézmény nagy hátránya, hogy egyterű, így a makacs pacalillat (egy közeli hölgyismerősöm szerint penetráns bűz, de hát az ízlésről nem vitatkozunk) beveszi magát az ember ruházatába is. Így legalább tartós marad az élmény. Itt levest készítenek a pacalból. Ízletes, csak olykor nem vágják elég apróra a bendőt, s ez már a belváros építkezésein dolgozó munkásoknak is feltűnt, akik szintén előszeretettel látogatják a Kalapot.

Szülővárosomban, Komáromban több helyen is főznek pacalt. Az egyik belvárosi hotel tőszomszédságában nemrégiben nyílt egy éjfélig nyitva tartó gyorsbüfé, ahová az utóbbi hetekben a hétvégi sikeres focizások során legurított sörök után általában betérünk barátaimmal, ez ugyanis nem a McDonald’s, itt pacalt is adnak. Igaz, elég bizarr módon. Egyszerre elkészítenek egy nagyobb dózist, lefagyasztják, majd ha pacalra ácsingózó labdarúgók vagy szolgálatos rendőrök tévednek be, akkor mikrohullámú sütőben kiolvasztják. Így előfordul, hogy a pörkölt nem forró, csak langyos. Amikor ezt szóvá tettük, a nagyon kedves, mindannyiunkat anyánkra emlékeztető hölgyek felajánlották, hogy újramelegítik. De hát kinek van kedve visszaadni…