Ha az új élet csírája az anyaságra felkészült lélek talaján vet gyökeret, akkor az emberpalánta fejlődésével párhuzamosan varázslatos módon teljesedik ki a női princípium. Addig soha nem tapasztalt új élmények a tudattalan mélyéről felkavaró érzéseket, lenyűgöző ösztönöket csalogatnak elő.
A várandós nő kisugárzása nyilvánvaló, szinte kézzel fogható: valamiféle transzcendentális visszfény ragyog a tekintetében. Nemcsak a teste gömbölyű: harmóniába kerül önmagával és az őt körülvevő világgal – kikerekedik az élete. A dolgok a helyükre kerülnek és kitisztul a cél, mely a teljes életre szóló feladat.
Az első testi jelektől a gyermekkel való találkozásig hosszú út vezet, és ezen az úton végighaladva a nő egy új dimenzióba lép; egy olyan csoda tanújává, sőt részesévé válik, aminek a jelentősége lassanként átformálja a lelkét. A külső szemlélő szeme láttára születik meg az anya, és ezzel beteljesedik a nő földi küldetése.
A hosszú út állomásai kiérlelik a rendíthetetlen türelmet, a feltétel nélküli elfogadást, a szívből jövő lemondást, a teljes önzetlenséget, és legvégül a soha el nem apadó szeretetet.
A kiteljesedett nő a befogadás, a szív, a szelídség, az otthon, a törődés.
Képes mindent odaadni és nem akarni érte cserébe semmit, csak a szeretett lény boldogságát.
„Emberemlékezet óta már csakis az anyák tartják össze ezt a recsegve-ropogva omladozó világot. Nem látjuk, mert halkan, észrevétlenül, természetesen teszik. Sokszor ravaszul és okosan, néha kétségbeesetten és magányosan…a női princípium az, melynek még mindig van annyi bölcsessége, jósága, türelme és talán energiája is hogy megmentse az elvetemült emberiséget.” Müller Péter: Titkos Tanítások
Hozzászólás zárolva.