Utazási láz
Az eset megtörtént, s jól példázza, az utazási láz egyáltalán nem függ attól, ki, mennyit utazott már.
A történet szereplői a Főnök, Imre és munkatársa, Edit.
Imre kitűnő szakember, évek óta vezeti a rábízott részleget, rendszeresen utazik. Korábban évekig külföldön dolgozott, munkájával akkor is együtt járt az utazás. Jelenlegi munkatársai is sokat utaznak, előtte mindig gondosan felkészíti őket, mindent elmagyaráz, felhívja a figyelmet, mire ügyeljenek. Csöppet sem tűnik körülményesnek, vagy aggályosnak, munkatársai kedves, gondoskodó főnöknek tartják csupán
Egy alkalommal együtt utazik munkatársával, Edittel, akivel megbeszélik, a repülőtéren találkoznak.
Az utazás napján, fél 10 kor az irodában megcsörren a telefon. Imre az:
– Sziasztok! Nem tudjátok, mi van Edittel?
– De főnök – mondja a kolléganő – hiszen a gépnek már fel kellett volna szállnia 9 órakor!
– Igen, igen – hadarja idegesen Imre. – De a gép késik, és lezárták a beszállást, én már bent vagyok a tranzitban, de Edit nincs itt.
– Nyugi főnök, kiderítjük, és visszahívunk.
Gyors telefon Edit férjének, kiderül elment a repülőtérre. Szöget ütött azonban a fejünkben, hogy lezárták a beszállást. Felhívjuk a repülőteret, de a külső várótermet, s az információn keresztül kolléganőnket kérjük a telefonhoz. Jelentkezik is, és közli, hogy ő időben – egy órával az indulás előtt – ott volt, de már nem engedték becsekkolni. Viszont nem tudja, hol van a Főnök. Megnyugtatjuk, hogy ő már bent van a tranzitban.
Nem kevés gyanakvással ezután felhívjuk a reptér belső tranzitját, s az információn keresztül Imrét kérjük a telefonhoz. Megnyugtatjuk, hogy Edit ott van, csak éppen egyelőre még kint. Majd finoman megkérdezzük:
– Főnök Te, hogy tudtál bemenni?
– Ja, én olyan utazási lázban égek mindig, hogy már 7 órakor itt voltam. Igaz, nem akarta becsekkolni, de én elintéztem!
Hozzászólás zárolva.