Az érzelmi nevelés

A baj gyökerét az érzelmek elszegényedésében kell keresni. Igaz, hogy egyre többet foglalkoznak mindenütt az eddig meglehetősen elhanyagolt érzelmi neveléssel, a baj azonban, hogy egyesek szemében úgy jelentkezik a probléma, mint a nevelés egyik elhanyagolt területe. Ennek következménye, hogy valami újat akarnak bevezetni, noha nemcsak az elméleti megfontolás, a gyakorlati tapasztalat is igazolja, minden, az eddigi tevékenységtől függetlenül, ráadásként jelentkező érzelmi nevelés eleve hatástalanságra van kárhoztatva. Ahhoz, hogy az erkölcsi nevelés területén szilárdabb eredményeket érhessünk el, figyelembe kell vennünk gyermekeink érzelmi elszegényedését, s azt kell felszámolnunk.

Gyermekeink érzelemszegénységének egyik forrása kétségkívül a család. A szülő nagyarányú elfoglaltsága következtében egyre kevesebb idejük marad arra, hogy a gyerekkel a feltétlenül szükséges testi gondozáson túl (étkezés, öltöztetés stb.) is foglalkozzanak. Elfoglaltságon természetesen nemcsak a munkában eltöltött időt kell érteni. Ebbe a körbe tartozik a szülők gyerekektől független szórakozása, társadalmi és társasági élete is. A gyermekek többsége érzelmileg közönyös légkörben növekedik fel, s igen gyakran tapasztalható, hogy már 10-14 éves koruk előtt egyre inkább fokozódik magukra hagyatottságuk. Nem véletlen, hogy mind az írásos feleletekben, mind a beszélgetésekben meglepően gyakran hangzik el gyerekek szájából, hogy addig, míg „kicsik voltak”, szüleik sokkal többet játszottak, foglalkoztak velük.

Hiányos meseélmény

Nemrég olvastam ezzel a témával kapcsolatos tanulságos és átfogó értekezést, és a következő kép tárult a szemem elé: Talán különösen hangzik, mégis az egyik legáltalánosabb jelenség, hogy a gyerekeknek igen hiányos a meseélményük. 185 adat elemzéséből ez az eredmény született:

édesanyja, édesapja rendszeresen mesél (hetente) 72

rendszertelenül mesél 45

a nagymama szokott mesélni 29

egyáltalán senki sem mesél 39

A képet az teszi teljessé, hogy a válaszok és más forrásból fakadó tapasztalatok szerint ebben a korban még igen nagy a gyerekek meseigénye. 10-14 éves korban már az „igazi” mesék érdeklik őket. Több esetben megfigyelte – a szerző Kelendi Gyuláné -, hogy a közösségben fegyelmezetlen, rendbontó gyerekek hogyan szelídülnek meg, milyen feszült érdeklődés tükröződik szemükben egy-egy ilyen történet elmondása alatt. A szülők többsége még könyv formában sem teremt kapcsolatot gyermeke és a mesék között. A 185 tanuló közül mindössze 23 említette meg, hogy szüleitől rendszeresen kap (születés-, névnap, karácsony) könyvet. 37 pedig ilyen igényét könyvtárban vagy barátai segítségével elégíti ki.