Ne törődj vele, ha bolondnak néznek!

Szent György havának első napja a bolondok, bolondozók és másokat bolonddá tevők ünnepe. Nem új divat az ugratás: régen is szokás volt a gyerekeket boltba küldeni szúnyogzsírért, esernyőmagért, trombitahúrért vagy hegedűbillentyűért.

Az áprilisi tréfálkozás eredetét Franciaországban kell keresnünk. A régi francia naptár szerint az esztendő április 1-jén kezdődött. Ezen a napon ősi szokás szerint az ismerősök ajándékokkal lepték meg egymást. IX. Károly király 1564-ben azt a rendeletet hozta, hogy az esztendőnek onnantól  január 1-jén kell kezdődnie. Így az ajándékozások időpontja is áttolódott január elsejére, ám a régi évkezdet még sokáig kísértett az emberek emlékezetében. Eleinte április 1-jén is küldözgettek ajándékokat egymásnak, majd – tekintettel a kettős költségre – az április elsejei ajándékozgatás átalakult: értékes meglepetések helyett inkább tréfákat küldtek, s végül kialakult az a szokás, hogy a hamis évkezdetet hamiskodással, vagyis bolondozással ünnepelték meg.

Talán az egyik legrégebbi tréfát Toulouse grófja, XIV. Lajos francia király fia eszelte ki. Áldozatul Gramont márkit választotta. Március 31-ének éjszakáján, mialatt a márki aludt, a gróf cinkosaival kilopatta a ruháit. Minden egyes darabot felfejtettek, majd újra összevarrtak, de szűkebbre. Reggel a márki fel akarta húzni a nadrágját, de nem fért bele. Riadtan nyúlt a mellénye után, ám nem tudta begombolni. Ugyanígy járt a kabátjával is. Javában küszködött, amikor rányitotta az ajtót az egyik cinkostárs: „Az istenért, márki, mi történt önnel? Egészen meg van dagadva!” A márkiról gyöngyökben hullt a veríték, hogy miféle furcsa és borzasztó betegség üthetett ki rajta. Orvosért futtattak, az orvos pedig – aki szintén beavatott volt – megvizsgálta, receptet írt, és gondterhelten távozott. Elszaladtak a recepttel a gyógyszerészhez, aki visszaküldte, hogy nem érti. Nem is érthette, mert ez volt ráírva latinul: „Accipe cisalia et dissue purpunctum”. Vagyis „Végy ollót, és vágd fel a mellényedet!”

Szóval, áprilist járatni valakivel, mindig poénos dolog, bár óvatosan kell kezelni a tréfát is. Ha eldurvul, akár tragédiához is vezethet, amiről egy 1891-es adat is beszámol. Egy vidéki család öngyilkos lett, mert egyik ismerősük a haditörvényszék nevében írt állevelében adta hírül: katonai szolgálatot teljesítő fiukat halálra ítélték, mert elkopott a cipősarka.

Bohócnak és udvari bolondnak lenni régen „megbocsátható” feladat volt. Az udvari bolond kimondhatta azt is, amit a világrendben sem a király, sem a püspök nem tehetett meg. Az igazságot. Meg is tette, gátlástalanul, gyakran alpári, trágár módon. Határtalan sikere ebből eredt. Előadása nem igényelt műveltséget, írástudást, csak annyi világismeretet, amivel a legegyszerűbb ember is rendelkezett.

Örök érvényű igazság, hogy másokon nevetni könnyebb, mint magunkon. Nos, akkor csak bolondozzunk, mert ezt megtehetjük ma is. Csörgősipka nélkül. Vagy ki tudja…