Légy csendben, és várj!
Advent első vasárnapja van. A koszorúkon, a díszes tálakon már izgatottan felsorakoztak a gyertyák, hogy hetente fellobbanó fényükkel egyre közelebb vigyenek bennünket az ünnephez. Advent a várakozás megszentelése. Azé az örömteli várakozásé, amely a hétköznapjainkból annyira hiányzik.
Türelmetlenül toporgunk az üzletekben, futunk a buszra, sietve kapkodunk ebédidőben, rohanunk a gyerekkel az iskolába, kérdésre választ se várunk, hirtelen döntünk, hetek alatt karcsúsodunk, pillanatok alatt szerelembe esünk, nincs időnk a szeretteinkre és nem figyelünk önmagunkra sem. Ilyen a világ, ehhez szoktunk hozzá, – mondogatjuk magunk mentségére, és máris sodródunk tovább céljaink felé.
Most éppen a karácsonyi ajándéklistával a kezünkben (vagy anélkül) idegesen és kapkodva vásárolunk, fejben már az ünnepi menüt főzzük, aminek hozzávalói a munkahelyi véghajrá tennivalóival kavarodnak káosszá. Mire felcsendülnek a Csendes éj dallamai, már csak állunk a csillogó fa alatt megfáradt és fénytelen tekintettel…
Advent az örömteli várakozás időszaka.
Várakozni pedig csak úgy lehet, ha lassítunk, megállunk és csendben figyelünk. Kicsit szétnézünk magunk körül és belül: vajon hol tartunk és merre haladunk? Jó úton járunk-e? Milyen viszonyban vagyunk szeretteinkkel és saját magunkkal?
A csendben meghalljuk majd a saját belső hangunkat, és a várakozásban megkapjuk a választ, ami megsúgja az irányt.
“Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd.” (Márai S)
Gyújtsuk meg az első gyertyát! Mindenkinek békés várakozást!
Hozzászólás zárolva.