Na, mit szólsz, Pistike!? Én leszek az új apukád…!

Tehát mikor és hogyan mutassuk be új párunkat a gyermekeinknek?

Az egyik legfontosabb dolog, hogy tartsunk valamiféle fokozatosságot a dologban. Először is nem kell minden egyes randevúról beszámolnunk a gyerekeknek, de ha már úgy néz ki, valakivel jól alakulnak a dolgok, és tartós kapcsolat lehet belőle, akkor érdemes elmondanunk a gyerekünknek, hogy megismerkedtünk valakivel.
Meséljünk róla pár szót, akár arról is, honnan ismerjük a másikat, persze a kényesebb kérdéseket megpróbálhatjuk finoman kezelni – főképp, ha már házasságunk alatt megismerkedtünk új választottunkkal.

Ami igazán fontos, hogy kérdezzük meg a gyereket, hogy érez ezzel kapcsolatban, és ne ijedjünk meg attól, ha ellenérzései vannak, ez természetes – mi magunk sem vesszük mindig jó néven, ha régi kedvesünk új kapcsolatra tesz szert; legyünk hát nagyon megértőek, a gyereknek még sokkal nehezebb lehet megélnie a helyzetet. Ez ugyanígy igaz a már felnőtt gyerekekre – a huszonévesek is nehezen élhetik meg a szülők válását, a család szétesését, főképp, ha még nem váltak le teljesen, nincs saját családjuk vagy biztos egzisztenciájuk.

Ha a gyerek egy ideig barátkozott már a gondolattal, hogy anyának vagy apának új párja van, aki kezd fontossá válni neki, akkor lassan gondolkozhatunk már a bemutatáson is.
Érdemes először semleges helyszínt választanunk, nehogy azt érezze a gyerek, hogy az otthonába tolakodik be valaki azonnal. A közös programot a gyerekkel való ismerkedésként fogjuk fel, és ne randevúként, azaz inkább a gyerekkel foglalkozzunk, és ne egymással bújjunk össze az egész találkozó alatt. Persze nem baj, ha látja a gyerek apró jelzésekből, egy simogatásból vagy egy mosolyból, hogy fontos nekünk a másik és jól érezzük magunkat mellette, de nem kell túlzásokba esni.

Fontos, hogy meghallgassuk a gyerek érzéseit a helyzettel kapcsolatban, de a határokat meg kell tartanunk: Nem dönthet a gyerek arról, hogy kivel vagyunk párkapcsolatban, de azt eldöntheti, hogy milyen tempóban akar nyitni az új ember felé.
Ne hagyjuk magunkat érzelmi zsarolás áldozatává válni, de hallgassuk meg a gyermek meglátásait, lehet, hogy elgondolkodtató dolgokat tud számunkra megfogalmazni. Kamaszokkal egyébként különösen nehéz dolgunk lehet, velük még többet érdemes beszélgetni (ha hagyják), illetve még kevésbé szabad rájuk erőltetni az új párral való barátkozást, mert csak annál hevesebben fognak ellenállni neki.
Legyünk a kapcsolat természetét illetően nyíltak, nagyobb gyerekek úgyis tisztában vannak vele, hogyan mennek a dolgok a felnőttek között, de nem kell részletekbe beavatnunk őket, erre legyenek ott a barátok, barátnők.

Ami rengeteget számít még, az az, hogy hogyan kommunikálunk a gyereknek a másik szülőről, illetőleg a szülő új kapcsolatáról. Ami lényeges, hogy ne mocskoljuk be a másik szülőt a gyermek előtt, hiszen az egészséges fejlődéshez szüksége van arra, hogy mindkét szülőjét szerethesse, tisztelhesse, ezért nem szabad fájdalmunkban tönkretenni a másik szülővel való kapcsolatát.

Mindenképp biztosítsuk a gyereket arról, hogy egyrészt számunkra ugyanolyan fontos, mint eddig (de ne csak mondjuk, szánjunk is rá időt), valamint hogy az új pár nem fog a másik szülő helyére lépni, neki nem az a szerepe, hogy pótanya vagy pótapa legyen, hanem hogy szeresse, támogassa a párját. Ha jó alakul a kapcsolat a gyerek és az új partner között, magától is szót fog neki fogadni vagy közeledni hozzá.

Összefoglalva: a családi változások, krízisek kapcsán sose feledkezzünk meg a nyíltságról, a megértésről, a türelemről és a határok tiszteletben tartásáról. Ne titkolózzunk minden áron, ne árasszuk el a gyereket a részletekkel, és hagyjunk meg mindenkit a saját szerepében – így zökkenőmentesebbé válhat az átalakulás, kevesebb elhúzódó sérülést okozhat.

Forrás: pszichologuskereső