Facebook hozzászólás
547

Énekel, súlyt emel és nélkülözhetetlen – Ki az?

A bölcsődei nevelők egész nap vigyáznak a gyerekekre, gondoskodnak róluk és komoly szerepet játszanak készségeik fejlesztésében is. A felelősségteljes munka során pedig több érdekesség is adódik. Íme, 5 dolog, amit talán nem is tudtál a bölcsődei gondozókról.

1.A kisgyermeknevelők naponta akár egy autónyi súlyt is felemelnek

Egy kisgyermeknevelő naponta körülbelül hatvanszor, százszor is felemeli a sokszor 10 kilónál is nehezebb gyermekeket, ami fizikailag igencsak megterhelő. Ez átlagosan összesen napi 600-1800 kilogramm, ami egy kisméretű autó tömegének felel meg.

2.Minden kisgyermeknevelő legalább 200 dalt, mondókát ismer

A kicsik beszédkészségének megalapozása 3 éves korukig történik, amelyben hatalmas segítséget jelentenek a komoly szaktudású bölcsődei kisgyermeknevelők. A gyermekek ebben az életkorban rendkívül könnyen tanulnak, ezért fontos, hogy minél többet beszéljenek hozzájuk.  A több száz mondóka és dalocska hatékonyan fejleszti a szókincset, ezeket elsajátítva a gyerekek magabiztosabban szólalnak meg.

Kép: Sudocrem
Kép: Sudocrem
PÁLYÁZAT!
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a Sudocrem együtt keresik az Év Bölcsődei Kisgyermeknevelőjét, ezzel is elismerve a szakemberek alázatos munkáját. Az anyukák és apukák november 25-ig jelölhetik bölcsődei kisgyermeknevelőjüket a hozzá kapcsolódó személyes történettel és egy fotó beküldésével. A pályázatokat a márka hivatalos Facebook oldalán várják.

3.Egy kicsit színésznek is kell lenniük

Egy-egy dalhoz, mondókához, meséhez, játékhoz elengedhetetlen a szépen csengő hang, fejlett beszédkészség, megfelelő hangsúlyozás, különben nem köti le a kicsiket az előadás. A meseolvasás, közös éneklés során a bölcsődei gondozóknak bizony meg kell csillogtatniuk előadói képességeiket is, és ha ez jól sikerül, biztosan szájtátva figyelik majd őket a gyerekek.

4. 2009 óta diploma megszerzésére is van lehetőségük

2009-ben főiskolai képzést indítottak a hivatást választóknak. A főiskolai képzés évei alatt a jelentkezők elmélyíthetik szaktudásukat, de persze csupán az iskola elvégzése nem elég ahhoz, hogy valaki igazán jó bölcsődei gondozó legyen. Toleráns személyiség és empátia is szükséges ahhoz, hogy a kisgyermeknevelő szeretettel forduljon minden gyermek felé. Feladataik közé tartozik az is, hogy a rájuk bízott csöppségek családjaival is erős bizalmi viszonyt alakítsanak ki, hiszen az édesanyák, édesapák legféltettebb kincsüket bízzák rájuk.

5. Vannak férfi kisgyermeknevelők is

A köztudatban a szakma még mindig nőies hivatásként él, pedig ma már nem számít kirívó esetnek, ha egy fiú a pályaválasztáskor a gyermekgondozás iránt érdeklődik. Persze a mérleg még mindig a nők javára billen, de az erősebb nem képviselői közül is egyre többen választják ezt a felelősségteljes hivatást.

Ez minden szülő őszi rémálma
A bölcsőde- és óvodakezdés időszaka kifejezetten igénybe veszi a gyerekek immunrendszerét. Pedig megfelelő vitamin- és tápanyagbevitellel sokat tehetünk az ún. közösségi betegségek megelőzéséért, sőt, a kisgyermekkori táplálkozás minősége a felnőttkori egészségre is hatással van.

 

 

 

 

 

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

1 / 3 462

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!