Picit több 12 másodpercnél – és a kapcsolatod megmenthető!
Egyszerűen képtelenek vagyunk egymással szót érteni! Minek is próbálkoznánk tovább? – hangzik el gyakran a kétségbeesett mondat egy párkapcsolat adott szakaszában, amely aztán gyakran a végleges váláshoz is vezethet. Pedig a szakítás megelőzhető lenne, ha tudnánk egy kicsit értőn hallgatni egymásra. No és lenne még 12-nél több másodpercünk…
Egy kutatás szerint az elvált párok mintegy 87 százaléka állította azt, hogy azért ment csődbe a házassága, mert „rossz volt közöttük a kommunikáció”. Azt is elismerték, hogy a kapcsolat menthető lett volna, ha legalább az egyikőjük rendelkezett volna bizonyos empatikus képességekkel.
Egymás mellett élünk, és bizony el is beszélünk egymás mellett. Nem értjük, mit mond a másik. Pedig ez is tanulható, némi szemléletváltással és nagyon sok türelemmel. No meg az értő hallgatással.
Amikor „értőn hallgatunk”, akkor az empátia eszközével belépünk embertársaink lelki világába, rövid időre belebújunk a bőrébe, és az ő szemszögéből tekintünk az élet dolgaira. Ilyenkor arra ösztönözzük a másikat, hogy nyíljon meg előttünk, mert figyelünk rá. Ám az eredményesség érdekében rengeteg erőfeszítésre és gyakorlásra van szükség. Nem könnyű eljutni a saját nézőpontunk kizárólagos figyelembevételétől (egocentrikus hallgatás), az értő, empatikus hallgatásig, amikor társunk szempontjait igyekszünk megérteni – mondják okosan a szakemberek.
Hogyan lehetünk empatikusak?
1. Az első fontos dolog, a megértésre való őszinte törekvés. Legtöbben egocentrikusan vagyunk kódolva, és azt hisszük, hogy az a legfontosabb, amit mi magunk érzünk és gondolunk. Kevesen képesek mások megértésére, őszinte meghallgatására. A „hogy vagy” kérdésre sem várjuk meg a választ, hanem szinte rögtön magunkról és a körülményeinkről kezdünk beszélni.
2. A második, az ítélkezés megfékezése. Szinte mindenről van véleményünk, és meg vagyunk győződve arról, hogy csakis a mi álláspontunk lehet helyénvaló. Ha elfelejtjük, hogy az eltérő vélemény is lehet helyes, akkor annak bizony negatív következményei is lesznek egy kapcsolatban. Ugye sokszor véget nem érő vitákba, veszekedésekbe torkollnak a „ráncbaszedős” beszélgetések? Meg kell tanulnunk tehát megfékezni az ítélkezést.
3. A harmadik, és a legnehezebb: úgy reagálni egy eltérő véleményre, hogy közben még pozitívan meg is erősítjük. Elismerni és megköszönni még akkor is, amikor nem értünk egyet valamivel. Ezzel ugyanis nyíltságra, őszinteségre késztetjük partnerünket, aki hálás lesz azért, hogy megpróbáltuk az ő szemszögéből vizsgálni a dolgokat. A megerősítéssel olyan légkört teremthetünk, amelyben nyíltan beszélhetünk bármiről – veszekedés nélkül –, tekintet nélkül arra, hogy egyetértünk-e vagy sem.
Persze előfordul, hogy hiába igyekszünk a hozzáállásunkon változtatni, a másik fél el- és bezárkózik, rendszerint nem mond semmit, és nem kommunikatív. Ennek a csendnek is számos oka lehet.
● Gyerekkorában nem bátorították eléggé, önbizalomhiányban szenved. Lehet, hogy nem is figyeltek rá, elhanyagolták ötleteit, leértékelték, ezért maradt benne a gátlás, hogy minek is megszólalni, ha senki sem kíváncsi a véleményére.
● Az is megeshet, hogy bár hangot adott gondolatainak, mégis állandó elutasításban, negatív kritikában volt része. No és ki szereti, ha elutasítják? Jogosan érzi azt, hogy jobb csöndben maradni.
● Harmadik ok lehet egyszerűen az, hogy ilyen a személyisége. Nem szeret megnyilvánulni, locsogni. Nála a hallgatás teljesen természetes létmód. Ám őt is szólásra lehet bírni, ha őszinte érdeklődéssel ösztönözzük a beszédre.
Gyakori példa, hogy házastársunk állandóan kritikusan és durván viselkedik, képtelenek vagyunk egy hullámhosszra kerülni vele. Ilyenkor érdemes a dolgok mögé nézni, és az okát megkeresni. A kritizáló ember szíve tele van keserűséggel, a múlt sérelmeiből adódó fájdalommal és dühvel. Önértékelési zavarai miatt állandóan védekező állásba vágja magát. És bár nem vagyunk pszichológusok, mégis válasszuk ilyenkor a szakember módszereit: segítsünk neki a feldolgozásban, értő meghallgatással, kompromisszumkereséssel.
Kutatások szerint mindössze 12 másodpercig vagyunk képesek arra, hogy meghallgassuk mások beszédét, aztán gyors késztetést érzünk a közbevágásra, az önkifejezésre. A párkapcsolatok egyik gyengesége is ez: túl korán adunk hangot a gondolatainknak, érzéseinknek. Ennek következménye aztán a nézeteltérés, a hangos veszekedés vagy a szép csendes elhidegülés.
Mindannyian tudjuk, és saját bőrünkön is tapasztaljuk, hogy rohanó világunkban milyen nagy kincs az az idő, amit egymás őszinte, érdeklődő meghallgatására fordítunk. Ne sajnáljuk hát magunktól, főként ha „csak” ezen múlik a békés, boldog kapcsolatunk…
Hozzászólás zárolva.