Facebook hozzászólás
97

Elhunyt Selmeczi Roland

A harmincnyolc éves színész szerdán szenvedett halálos autóbalesetet.

Az MTI értesülését csütörtökön a szolnoki Szigligeti Színház erősítette meg. Bor Zoltán, a teátrum produkciós vezetője elmondta: Selmeczi Roland szerdán délelőtt még a színházban próbálta a Fekete szárú cseresznye című darabot, majd néhány órás pihenést követően elindult Budapestre. A színész Újhartyán közelében szenvedett halálos autóbalesetet – mondta Bor Zoltán. A soproni Petőfi Színházban emlékhelyet alakítottak ki, ahol Selmeczi Roland tisztelői elhelyezhetik az emlékezés virágait – közölte Nyerges Ferenc, a Pro Kultúra Kht. igazgatója és Darvas Ilona, a színház igazgatója a távirati irodával.

Selmeczi Roland 2003-tól 2007-ig vezető színésze volt a soproni színháznak, számos produkcióban játszott és valamennyi színházi elismerést elnyerte. Megkapta a Sopronyi Thurner Mihály színházi nagydíjat, továbbá a Kabos Gyula-díjat, és a közönség díját, az aranygyűrűt – idézte fel Nyerges Ferenc. Hozzátette: az emlékezés virágait csütörtöktől a színész temetéséig tehetik le az emlékhelyre előadásnapokon a színházszerető emberek.

Selmeczi Roland 1969-ben született Budapesten. 1993-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Diplomázását követően a Vígszínház társulatának lett tagja, az utóbbi időben pedig szabadúszóként egyebek mellett a soproni Petőfi Színházban, a Karinthy Színházban, az Új Színházban, a Pesti Színházban, a Madách Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. Szolnokon a Fekete szárú cseresznye február közepére meghirdetett bemutatójára készült, Hunyadi Sándor darabjában a főbírót játszotta volna. Februárban a Vígszínházban A padlásban, a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában pedig a Szeget szeggel című darabban lépett volna fel.

Selmeczi Roland fontosabb színházi szerepei közé tartozott Chino (West Side Story), Louis Aronson (Kushner: Angyalok Amerikában), Evaristo (Goldoni: A legyező), Csendőr (Akutagava-Müller: A vihar kapujában), Hierlinger Ferdinánd (von Horváth: Mesél a bécsi erdő), Christian (Rostand: Cyrano), Armand (Anouilh: Colombe), Orsino (Shakespeare: Vízkereszt), Courcelles (Shaw: Szent Johanna), Vargányai Guszti (Parti Nagy: Ibusár), Mushnik (Gorman: Rémségek kicsiny boltja).





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!