Akit a Himnusz hangjaira kísértek a halálba…
Kevés film volt rám akkora hatással, mint a Szabadság, szerelem. És nem hiszem, hogy „csak” a színészi teljesítmény és a rendező tehetsége miatt, sokkal inkább a téma fogott meg, amely mellett egy magyar ember sem mehet el szavak és gondolatok nélkül.
Az eseményeket ugyanis, melyet a Szabadság, szerelem színészgárdája felelevenít, mindenki ismeri valamennyire. Egy nagy birodalom árnyékában volt az ország, tudja mindenki. Ám arról kevesebben hallottak egészen a film bemutatásáig, hogy a levert forradalom országa egyben nagyhatalom is volt. Igaz, nem a Kárpátok között, hanem sokkal távolabb: Melbourne-ben, az olimpián.
A film a magyar 1956-os olimpiai bajnok vízilabdacsapatának egyik sportolóját követi nyomon, aki élvezi az életet, a lányok imádatát, és fittyet hány a készülődő forradalomra. Egészen addig, amíg meg nem látja Vikit, a gyönyörű forradalmárlányt. Az első látásra fellobbanó szerelem belehajtja őt az utcai eseményekbe, eljut a történelemkönyvekből is ismert legfontosabb helyszínekre, a Kossuth térre, a Rádió ostromához.
Október végén a forradalmárok azt hiszik, harcuk és áldozataik nem voltak hiábavalók, ezért a lány rábeszéli a sportéletet immáron háttérbe szorító vízilabdás Karcsit, hogy utazzon csapatával az olimpiára. Mire a fiú rájön, hogy a forradalom kudarcra van ítélve, már nem tud visszafordulni. Kénytelen magára hagyni szerelmét, és ha már nem harcolhat, teszi azt, amihez a legjobban ért: a medencében szerez dicsőséget hazájának.
A magyar bátorság másik példája Viki, akit elfogtak és halálra ítéltek, kivégzik. A filmnek ez a tetőpontja és a legmegdöbbentőbb, szívfacsaró pillanata: a lányt rabtársainak dúdolása, a Himnusz hangjai kísérik a halálba. Eközben több ezer kilométerrel arrébb ugyanazt a dallamot énekli Karcsi is, immáron olimpiai bajnokként.
A kockák peregnek a szemünk előtt, miközben gondolkodunk: mi a fontosabb, az egyéni vagy a közösségi érdek? És vajon kinek lehet fájdalmasabb: a halálraítéltnek vagy a szeretteit féltő, ugyanakkor örömmámorban úszó bajnoknak?
Ez a film fáj a szívnek, elfacsarja, megragadja, és nem engedi el.
Amikor a moziban ültem egy évvel ezelőtt, mellettem egy férfi hangosan zokogott. Az idős úr mintha lavinát indított volna el: egy egész teremnyi ember egyszerre élte át a fájdalmat. De tudják mit? Nem is ez a film a legmegdöbbentőbb. Hanem a folytatása lenne az. Hogy ez az ifjú titán hogyan éli túl szerelme, barátai és a forradalom bukását…
Hozzászólás zárolva.