Senkiföldje – filmajánló
Ebben a filmben nincs happy and, viszont van fekete humor, abszurditás, vér és könny. Ez a film formailag a boszniai háborúról szól. Valójában rólunk, mondjuk a civilizált világról, amelyik azt hiszi – bár egyre kevésbé -, hogy ami nem vele történik, az nem is történhet meg vele. Pedig a Senkiföldje a mi Földünk. Egy taposóakna formájában.
A Senkiföldje keserű film. Annyira keserű, hogy szinte édesnek tűnik, annyira az életről szól, hogy meghalnak benne emberek, annyira a szerb-bosnyák gyűlölködésről, hogy mindenki magára ismerhet benne, a gyűlölködés esztelen, pusztító, végzetes erejére. A Senkiföldje többet mond, mint sok órányi, borzalmas dokumentumfilm, s meggyőzőbb bármilyen bírósági tárgyalásnál. Ez a film kamaradarab, kevés szavú, kevés szereplős, áttekinthető. Nincs benne egyetlen felesleges kép vagy mondat, nincs belemagyarázás, szájbarágás. A görög sorstragédiák egyszerűségével peregnek a képek, s mindenki jól játsza a ráosztott szerepet. A Senkiföldje attól dermesztő vádirat és figyelmeztetés, hogy sebészi pontossággal tárja föl az irracionalitás működési módját, pontosabban azt, ahogy a maguk módján racionális szereplők együtt mégis az ésszerűtlenség megtestesítőivé válnak. Mondhatnánk, régi ügy ez, legismertebb formáját a Bibiliából ismerjük, Krisztus és Barrabás közreműködésében. A Senkiföldje azt üzeni, hogy nincs remény: a civilizált világ képtelen felülemelkedni ömagán, mert hiányoznak azok az eszközök, amelyek a közös jó érdekét tennék vezérfonallá a hétköznapok harcaiban. Az egyes ember pedig, ha jóra tör is, szándéka kicsorbul mert kint is bent is más erők ülnek diadalt. Egyetlen reménységünk, hogy a film rendezője talán nem készítette volna el a Senkiföldjét, ha maga is így gondolná.
Hozzászólás zárolva.