Facebook hozzászólás
85

Újraavatási ünnepség a Hősök terén

Újraavatási ünnepséget tartanak szombaton a budapesti Hősök terén, ahol a restaurált királyszobrokat és a körbe kerített Hősök emlékkövét szentelik meg katonai tiszteletadás és ünnepi műsor kíséretében.

Az eseményen Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere és Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere mond avató beszédet.

A kultusztárca által szervezett ünnepségen a Honvéd Művészegyüttes, valamint bánffyhunyadi és kalotaszentkirályi gyermekegyüttes szórakoztatja az egybegyűlteket.
A Hősök terén álló Ezredéves Emlékmű szobrait és domborműveit háromnegyed év alatt restaurálták, a tavaly novemberben helyükről elmozdított szobrokat augusztus 1-jén helyezték vissza talapzatukra, az oszlopcsarnokba.

A Budapest Galéria szakmai felügyeletével, a Szabó Öntészeti Kft. által elvégzett restaurálási munkákkal 14 királyszobor, és két allegorikus szobor együttes szépült meg.
A téren álló Háború, illetve Béke című alkotást tíz évvel ezelőtt már restaurálták, majd 1996-ban Gábor arkangyal oszlopát és a hét vezér szobrait is felújították.

A most elvégzett munkálatok során az 1929-ben felavatott emlékmű királygalériája és domborművei mellett a Munka és Jólét, valamint a Tudás és Dicsőség című kompozíciót is felújították.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Táplálkozási szokások, melyek segítik a zsírpárnák felszívódását

Sokan álmodozunk arról, hogy egyszer és mindenkorra megszabadulunk a testünkön megjelenő zsírpárnáktól. Ebben a…

Hogyan melegítsük fel magunkat télen energiatakarékosan?

Az otthon melege nagyon fontos nekünk, nőknek. A téli hónapokban pedig nemcsak jólesik kellemesen átmelegedni,…
1 / 3 464

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!