Van egyensúly?
Mit jelent a munka-család egyensúly, és honnan ered az az elképzelés, hogy a kettő a modern élet libikókájának két átellenes oldalán helyezkedik el? Gyerek vagy karrier – mindenképp választani kell?
A kapitalizmust és a késő huszadik századi feminizmust éltető individualizmusból ered, hogy a karrierre manapság úgy gondolunk, mint a családi élet akadályára. A feministák is, annak ellenére, hogy a férfiak szemére vetik, hogy nem veszik ki a részüket a családi életből (nem cserélnek pelenkát, vagy nem akarnak főzni), inkább individuális nőnek tartják magukat, mint feleségnek és anyának.
A családi struktúrával kapcsolatos nemi méltányosság elmélete, ami állítólag törölte a „férfi, mint kenyérkereső” modellt, a gazdasági méltányosságról szól, nem az egyenlőségről, és megerősíti azt az elképzelést, hogy az anya csak akkor „ér” valamit, ha dolgozik is. Az anya is csak a kapitalista gépezet egyik munkása. A mai fiatal feministák szerint, az, hogy az anyák még akkor is dolgoznak, amikor gyerekeik még egész kicsik, átalakítja az anyaság kiváltságait és kötelezettségeit, hogy továbbra is fenntarthassák a nő, mint hatékony dolgozó szerepét.
Anne Summers nem rég megjelent írásában kifejti, hogy a társadalom nem bánik jól a dolgozó nőkkel, mert rengeteg pénzről kell lemondaniuk, ha gyereket akarnak vállalni, és így inkább lemondanak a gyerekről. Ez a termékenységi ráta megváltozását sugallja – de valójában nem így történik. A nők meg akarják, és meg is találják a saját „egyensúlyukat”. Ráéreznek arra, hogy a munka nem minden, amit az élet kínál. A gyereknevelés kényszerhelyzete miatt valóban nagyon nehéz szembenézniük a munka rémével, de ettől még nem mondanak le a karrierről.
Ausztráliában például a kialakult munkaviszonyok annyiban változtak meg az elmúlt 30 év során, hogy hatalmasra nőtt a félmunkaidőben dolgozók száma. A félmunkaidő tette lehetővé a nők számára a gyerekvállalást. De mi következik ebből a férfiakra nézve?
Lehet, hogy aránytalanul nagy hangsúly tevődik az anyák problémájára, míg a férfiak egy az egyben kimaradnak a történetből. Az elmúlt 30 év buzdítása, hogy a nők dolgozzanak többet, a férfiakra nézve azt jelentette, hogy dolgozzanak kevesebbet. Ettől függetlenül még mindig a férfiak a fő családfenntartók. Annak ellenére, hogy azt gondoljuk, hogy rég letűnt már a kor, amikor az erősebbik nem tagjai azáltal váltak jó apává, hogy rengeteget dolgoztak a családért, a legtöbb férfi még ma is így gondolkodik, és viselkedik.
Hozzászólás zárolva.