A fel(nem)nőtt örökifjak
Élnek körülöttünk olyan felnőttek, akik Pán Péterhez, a mesehőshöz hasonlóan nem tudnak fölnőni az élethez, a felnőttséghez. Az örökifjak gondtalanságával rendezkednek be egy gyermeki létre.
Ők azok az örök gyerekek, akik képtelenek felnőttként viselkedni, vagy ennek megfelelő tevékenységet végezni. Alkalmatlanok az elköteleződésre akár egy igazi párkapcsolatban, akár egy barátságban. Mindezek mellett pedig a döntéshozatal vagy a felelősségvállalás elől is sorozatosan elmenekülnek. S hogy miért?
A pán péterek számára a felnőttkor ijesztő és bizonytalanságokkal terhes, míg a gyerekkor egy biztonságos, jól ismert sziget, ahol nyugodtan el lehet éldegélni. Ezt a szigetet szinte láthatatlanul építik fel maguk köré a gyerekkorból szerzett biztonságot sugalló élményvilágból, és eszük ágában sincs innen eljönni.
Hogy jól érezhessék magukat, néha még olyan foglalkozást is választanak, ahol kiélhetik gyermekies vágyaikat.
Az ő egyetlen döntésük csak az, hogy gyerekek, igaz kissé nagyra nőtt gyerekek maradnak. Minden egyéb döntést átruháznak egy felelősséggel bíró másik fontos személyek (pl. szüleiknek vagy házastársuknak).
A Pán Péter történetéhez ugyanis hozzátartozik, hogy mindig van a környezetében valaki, aki átvállalja a döntéshozatalt és a felelősséget helyette, egyfajta szülőpótlóként funkcionálva. Ő az a bizonyos megmentő, aki boldogan hordozza ezt a cseppet sem könnyű feladatot.
Forrás: http://invitel.hu/turi.zoltan/Elhuzudoserdulokor.htm nyomán
Hozzászólás zárolva.