„Most az enyészet kezében vagyok” – 1. (15. rész)
Újult erővel tőr rá a rettenetes betegség, az idegbaj. Ismét, most már véglegesen szétesik emberi világa. Szinte esdeklő vággyal hívja életének megváltásaként a halált. A Démon egészen hatalmába kerítette elméjét. Az életének utolsó felvonása az idegklinikai kezelésekről szól, mintha Ady kálváriáját választotta volna, egyik idegszanatóriumtól a másikig. (Néhány év múlva szinte ugyanezt ismétli meg József Attila is.)
A depressziós szakaszok szinte egybefolytak. „A borús hangulatú költő kedélyének nyomottsága egész idő alatt hol mélyebb fokú, hol engedett valamennyit” – írja Miskolczy Dezső. Az élet és halál szüntelen küzdelmének végjátéka a költő életének utolsó nyolc éve. Olyan tragikus életszakasz ez, melyben szinte megállt a költő élete. Az egész emberi-költői pályájának szerves része, ez a végkifejlete.
A beteg lélek a sikert is nehezen viseli: „Mit kezdhet egy ötvenéves lírai költő?”-hajtogatta igen gyakran ezt a kérdést. A beteges kishitűség, a Baumgarten-díj miatti lelkiismeret-fordulása felerősítették benne a démont, mely költői pályája kezdte óta kísérték Juhász Gyulát. Kilényi Irma, az önkéntes titkárnő így látta: „Elviselhetetlen az a gondolat neki, hogy ő már nem tud dolgozni, alkotni többé, ő már megszűnt létezni az emberiség számára, legjobb lesz, ha véget vet ennek az életnek. Különben is nem akarja megérni azt a napot, hogy az újságot kezébe véve, olvashassa, hogy Juhász Gyula nem kapja meg a Baumgarten-díjat, mert nem volt érdemes reá.”
1929. február 6-án Juhász felutazott Pestre, a Schwartzer-szanatóriumba. Magába zárkózott, és senkit sem volt hajlandó fogadni. Március végén jelent meg két kötete, a Hárfa és a Holmi, de a költőt ez se vidította fel. Kicsit javult hangulata, és néhány látogatót már magához engedett. Szabó Lőrinc, aki Szegeden is rendszeresen felkereste beteg költőtársát, többször is eredményt ér el, sikerült egy-egy sétára rávenni a költőt, sőt Juhász még verset is írt a biztatására. Szabó azt tanácsolta, hogy álljon bosszút kínzóján, a betegség démonán, figyelje meg, s írja ki magából: „Írj arról, ami most benned van, akármit és akárhogy! Ha ez a halál, beszélj a halálról, de beszélj róla, állj bosszút, ahogy megegyeztünk, állj bosszút rajta azzal, hogy leleplezed… Írd meg, hogyan fáj, írj akár csak négy sort, itt az ágyban, falnak fordulva, egy egész nap alatt, ne is írd, csak gondold ki a négy sort, szövegezd meg, ami benned van. Szövegezd meg a semmit, a legegyszerűbb szavakkal, mondd ki a legvégső ürességet, mondd ki a végső igazat, ne félj tőle, biztos, hogy fontos lesz, érdemes lesz…”
Hozzászólás zárolva.